Megúszhatják a végelszámolást a magánnyugdíjpénztárak
2015.02.06
Körülbelül három hete kampányolnak intenzíven a magánnyugdíjpénztárak a tagoknál, de máris 60 százalék fölött van a tagdíjfizetõk aránya, így van esélyük arra, hogy megússzák a kényszerû végelszámolást - írta a Világgazdaság.

A lap pénteki számában megjelent írás szerint a magánnyugdíjpénztáraknál a lap érdeklõdésére elmondták: az elmúlt két-három hétben sikeresen mozgósították tagjaikat, napokon belül meglehet a 70 százalékos tagdíjfizetési arány.

A Horizontnál a tagság 67 százaléka már befizette a teljes egyéves tagdíjat, a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál is 60 százalék fölött van az arány, a Szövetségnél a hét elején összesítették az adatokat, akkor 55 százalék körül álltak.

A négy hazai magánnyugdíjpénztár közül az MKB nem közölt a lappal friss adatokat, ez volt az egyetlen pénztár amelynél korábban is volt kötelezõ tagdíj, ezt 2013-ban és 2014-ben a tagok több mint 30 százaléka fizette be.

A lap emlékeztet arra: törvény kimondja, hogy ha a magánnyugdíjpénztárak tagjainak legalább héttizede nem fizet rendszeresen tagdíjat, el kell rendelni az intézmény végelszámolását.

Elõször októberben vizsgálja majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezeket az adatokat, az elsõ hónap, amikorra meg kell lennie a 70 százaléknak április lesz.

A megmaradt mintegy 60 ezer pénztártag számláján tavaly szeptember végén több mint 205 milliárd forint volt. Ha egy pénztárak bezárnak, a tagok vagy átmennek egy másik intézménybe, vagy az államhoz kerül a vagyonuk nagy része, csak a tagdíjkiegészítést és a reálhozamot tarthatják meg.

A kasszák azt javasolják a tagoknak: ha nem kívánják fizetni a tagdíjakat, lépjenek inkább vissza az egypilléres rendszerbe, passzivitásukkal ne veszélyeztessék a többiek megtakarítását. Eddig azonban csak kevesen éltek ezzel a lehetõséggel, pénztáranként 10-15 visszalépõrõl tudnak.