Kiket mentene meg a családi csõdvédelem?
2015.02.10
Azok a családok léphetnének be a csõdvédelembe, amelyeknek tartozása több mint 200 ezer, de kevesebb mint 40 millió forint – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a tartozások száma nem haladhatná meg a tízet, a csõdvédelmi idõszakot pedig öt évben állapítanák meg.

Már a holnapi ülésen tárgyalhatja a kormány a családi csõdvédelem intézményét, miután a két kormánypárt között elvi egyetértés van a nehéz helyzetbe került, jövedelemmel rendelkezõ családok megsegítésére irányuló intézkedésrõl – mondta a Magyar Nemzetnek Harrach Péter . A KDNP frakcióvezetõje hangsúlyozta: a szándék ugyanaz, a technikai részletek kidolgozása van még hátra.

Tuzson Bence, a Fidesz szóvivõje elmondta, támogatják a családi csõdvédelmet, de csak abban az esetben, ha az a szegényeken segít, azokon, akik önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, önként hajlandók minden életmódbeli változtatásnak eleget tenni és nyitottak az adósság átütemezésére.

A kisebbik kormánypárt által benyújtott, a családi csõdvédelemrõl szóló törvényjavaslat azoknak lenne segítség, akiknek a tartozásuk meghaladja a vagyonukat és a várható jövedelmüket.