Cafeteria: akár kéthavi fizetésünkrõl dönthetünk a következõ hetekben
2015.02.10
Aki még nem tette meg, a következõ hetekben még kiválaszthatja béren kívüli juttatásait (cafeteria). Az eligazodást ugyan kissé megnehezíthetik a 2015-ös adóváltozások, számos elem azonban nem módosult: változatlan maradt az adómentes juttatások köre, így a munkáltatók és munkavállalók számára egyaránt jó lehetõség egyebek mellett a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás, a kockázati biztosítás vagy a teljes életre szóló életbiztosítás választása.

Több jelentõs változást hozott a cafeteria-rendszerben az idei évre vonatkozó adószabályozás. Évi 200 ezer forintos keretig az eddigi adóterhek maradnak érvényben az olyan népszerû béren kívüli juttatásoknál, mint az Erzsébet-utalvány vagy a helyi közlekedési bérlet. Ezen értékhatár felett azonban már 51,17 százalékos közterhet viselnek. Más a helyzet a Széchenyi Pihenõ Kártya esetében, melynél évi 450 ezer forintig él az eddigi, kedvezményesebb, 35,7 százalékos adóteher. Számos juttatás maradt továbbra is adómentes, így például a sporteseményekre szóló belépõk, a teljes életre szóló életbiztosítások, a bölcsõdei támogatás, valamint a kockázati élet- és egészségbiztosítások illetve a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások.

Az átlagos cafeteria keretösszeg 290 ezer forint körül mozgott a tavalyi évben , míg a KSH adatai szerint a nettó átlagkereset a tavalyi évben a havi 155 ezer forintot sem érte el, azaz közel kéthavi fizetésünkrõl dönthetünk a cafeteria elemek kiválasztásakor. Fontos tehát, hogy körültekintõ, anyagilag is a lehetõ legkifizetõdõbb döntést hozzunk.

A rendelkezésre álló keretösszeget leginkább az adómentes juttatásokkal használhatjuk ki, melyek közül:

  • a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások több okból is hasznosnak lehetnek. Kellõ odafigyelés, törõdés, rendezett környezet, modern felszerelés, gyors és szakszerû ellátás, rövidebb várakozási idõ, de a szolgáltatás számos olyan elemet is magában foglal, melyekre nem csak betegség esetén lehet szükség, így például megelõzõ szûrõvizsgálatokon való részvételre is jogosít.
  • A minimálbér 30 százalékáig a munkavállalók számára szintén adómentes cafeteria-elemként választhatók a kockázati élet- és balesetbiztosítások, melyek például a pár héten belül gyógyuló csonttörésektõl kezdve egészen a súlyos, maradandó egészségkárosodásokig, számtalan esetben nyújtanak gyors anyagi segítséget.
  • Érdemes lehet megfontolni a rendszeres díjfizetésû teljes életre szóló életbiztosítás beválasztását is a béren kívüli juttatások közé. A konstrukció kiváló hosszabb távú befektetést jelenthet a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben.

 

Habár nem adómentesen, de a meghatározott egyedi értékhatár mellett kedvezményes, 35,7 százalékos közteher mellett kérhetõ önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári hozzájárulás is. A Generali Önkéntes Nyugdíjpénztárnál egy számla nyitása jó megoldást jelenthet a jövõ biztosítására, ugyanis igen rugalmas szolgáltatást kínál a tagok számára, akik bármikor megváltoztathatják vállalt tagdíjuk összegét, illetve ha nagyobb összeghez jutnak, eseti befizetés formájában növelhetik megtakarításukat.

Azoknak a munkavállalóknak, akik inkább az aktív életkorban megjelenõ egészségügyi kockázatok, vagy a társadalombiztosítás által nem támogatott ellátások finanszírozása miatt aggódnak, a Generali Önkéntes Egészségpénztárba való befizetés jelent jó lehetõséget.