Közel negyedével csökkent a CIG Pannónia biztosító díjbevétele
2015.02.17
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 170 millió forint adózás utáni veszteséget könyvelt el a nemzetközi pénzügyi jelentési standardok (IFRS) szerint 2014-ben, szemben az elõzõ évi 201 millió forintos veszteséggel - közölte a biztosító a Budapesti Értéktõzsde honlapján kedden.

Az IFRS jelentés szerint a csoport adózott eredménye 2014-ben 212 millió forint nyereség lenne, az elõzõ évhez képest 795 millió forinttal jobb. Ugyanakkor az IFRS szabályok szerint a függõ költség elvonás miatti számviteli politika módosításának elõzõ évekre jutó hatását, 382 millió forintot, a 2013. évi eredményben kell kimutatni, ami a korábban közzétett adatokat visszamenõlegeses módosítja. Mindezek hatására a csoport 2013-as adózott eredménye a tavaly közzétett 583 millióról 201 millió forint veszteségre változott, a 2014-es adózott eredmény 170 millió forint veszteség, a teljes átfogó jövedelem pedig 206 millió forint veszteség lett.

2014-ben a csoport bruttó díjbevétele 16,468 milliárd forint volt, amely 23 százalékkal kisebb az elõzõ évinél. Ebbõl 12,254 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosítások, 447 millió forint a hagyományos életbiztosítások, 201 millió forint az egészségbiztosítások, 1,180 milliárd forint a nyugdíjbiztosítások és 2,386 milliárd forint a nem-életbiztosítások bruttó díjbevétele.

A cég MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli, hogy tavaly szigorú költséggazdálkodást folytattak: ennek révén az igazgatási költségek 2013-hoz képest 26 százalékkal, 1,165 milliárd forintra csökkentek. A társaság felülvizsgálta biztosításközvetítõi kapcsolatait, amelynek eredményeként szerzõdést bontott a Quantis-szal. Az emiatt kiesõ új értékesítési állományt a saját hálózat és brókeri csatorna megnövekedett értékesítése kompenzálni tudta.

Az értékesítési eredményekben fontos szerepet játszott az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítások bevezetése. A múlt év végére az új üzlet közel 45 százalékát, mintegy 960 millió forintot tett ki a nyugdíjbiztosítások állománydíja.

A biztosító mérlegfõösszege 63,861 milliárd forint. A saját tõke december 31-én 4,791 milliárd forint volt. A biztosító rendelkezésre álló szavatoló tõkéje a közlemény szerint 4,081 milliárd forint, ezzel a törvényi tõkeszükségletet 222 százalékban fedezi.

A biztosító magyar számviteli szabályok szerinti nem konszolidált adózás elõtti eredménye részesedés értékvesztés nélkül 954 millió forint, mely 187 millió forintos növekedés a 2013-as eredményhez képest. A 750 millió forintos részesedés értékvesztés után az adózás elõtti eredmény 204 millió forint lett, a mérleg szerinti eredmény 82 millió forint.

A CIG Pannónia részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír hétfõn 178 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyama 158 forint, a legmagasabb 261 forint volt.