Milliárdokra hízott a nyugdíjpénztárak vesztesége
2011.09.08
Fél év alatt több mint 5 milliárd forintos mûködési vesztesége volt a 18 magánnyugdíjpénztárnak - derül ki a PSZÁF adataiból. A pénztárak számításai szerint 100625 tag maradt náluk június végére, 3 millió ember pedig újra az állami nyugdíjrendszert választotta – írja az Mfor.hu.

A taglétszám drasztikus esésével a tagdíjbevételek is számottevõen csökkentek, az elsõ félévben összesen 13 milliárd forintot tettek ki az azonosított, egyéni számlán jóváírt befizetések. A tavalyi év elsõ hat hónapjában ugyanez az összeg még 88,2 milliárd forint volt. A visszalépõ több mint hárommillió volt nyugdíjpénztári tag után a pénztárak összesen 2925,335 milliárd forintot utaltak át az államkasszának.

Azt megszokhattuk az utóbbi években, hogy a magánnyugdíjpénztárak veszteségesen mûködnek, hiszen már 2008 óta negatív mûködési eredményt produkáltak. Ennek mértéke azonban most jelentõsen emelkedett amiatt, hogy a visszalépéssel egyidõben a kormány jelentõsen csökkentette a pénztárak által levonható mûködési költségek mértékét is.

Tavaly az egész évben 3,2 milliárd forint volt a pénztárak mûködési vesztesége a 2009-es 2,4 milliárd után, idén ezt már az elsõ félévben sikerült megduplázni. Hat hónap alatt mínusz 5,1 milliárddal zártak a pénztárak. A mûködési bevételek a tavalyi elsõ félév 8,6 milliárdja után 0,75 milliárd forintra estek vissza, jórészt ez okozta a korábbinál tetemesebb veszteséget.

Mindezek mellett a nyugdíjpénztárak az elsõ félévben növelni tudták a tagok vagyonát a befektetések révén: a befektetési tevékenység eredménye hat hónap alatt 97,8 milliárd forintot hozott a tavalyi 117,2 milliárd után.

A PSZÁF friss statisztikájából az is kiderül, hogy a korábbi 3162,8 milliárd forintos nyugdíjpénztári vagyonból 244,3 milliárd maradt a tagok átlépése után. Ez az összeg június végén legnagyobbrészt magyar kötvényekben volt (115,9 milliárd forint), a teljes kötvényállomány 123,7 milliárd forint volt. A második legnagyobb szeletet a befektetési jegyek tették ki (77,8 milliárd forint), emellett volt még 26,6 milliárd forintnyi részvény, 12,7 milliárdnyi bankbetét és készpénz, valamint 3,6 milliárd forintnyi egyéb eszköz.