Egészségügyi átalakítások: ezekre a változásokra lehet számítani
2015.02.23
A kormány döntése alapján március 1-jétõl az egészségügy átszervezésével jelentõsen módosul az egészségügyi háttérintézmények rendszere is. Az átalakítás célja a hatékonyabb és átláthatóbb intézményrendszer létrehozása – jelentette be Zombor Gábor egészségügyért felelõs államtitkár kormányszóvivõi sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán kormányszóvivõ elmondta: fontos kormányzati cél, hogy folyamatosan javuljon a magyar lakosság egészségügyi állapota, ezért is alkotta meg a kormány az Egészségügyi Ágazati Stratégiát.

A kormányszóvivõ az eddigi eredményekkel kapcsolatban elmondta: jelenleg közel 500 milliárd forint értékben folyik egészségügyi fejlesztés. A kormány több lépcsõben megemelte 95 ezer orvos és ápoló fizetését. Az egészségügyi ágazati bérfejlesztéshez kapcsolódóan 2012-ben és 2013-ban összesen 75,7 milliárd Ft többletkifizetés történt az egészségügyi szolgáltatók számára. Két év alatt a kórházakban és szakrendelõ intézetekben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27 százalékkal nõtt – tájékoztatott.

A kormányszóvivõ hangsúlyozta, hogy az egészségügyi stratégia egyik legfontosabb célja az alapellátás további erõsítése a következõ években. Emlékeztetett: 2015. január elsejével az egészségügy fejlesztésének keretében havi 130 ezer forinttal emelkedett a háziorvosok juttatása, összesen 10 milliárd forint összértékben.

Zombor Gábor egészségügyéért felelõs államtitkár elmondta: az átalakítás eszköz az Egészséges Magyarország Program céljainak eléréséhez. Az egészségügyi stratégia megvalósulásával elérhetõ ugyanis, hogy a magyar emberek egészségben eltöltött életévei átlagosan 2 esztendõvel növekedjenek.

Az intézményi átalakítások arról szólnak, hogy az egyes intézmények hogyan tudják a leghatékonyabban és legoptimálisabban szolgálni ezeket a célokat, nem szabad a bürokráciára elkölteni a forrásokat. A cél a hatékonyabb intézményrendszer létrehozása – hangsúlyozta az államtitkár. A kormány múlt heti döntése alapján több háttérintézmény is átalakul, valamint bizonyos esetekben a feladatok is áthelyezõdnek.

Április elsejével átveszi az újonnan megalakuló Állami Egészségügyi Ellátó Központ a kórházak teljes adósságállományát - mondta Zombor Gábor.

A sajtótájékoztatón végül újságírói kérdésre Zombor Gábor arról tájékoztatott: kórházak bezárására nem kerülhet sor, csupán ésszerûsítési és optimalizálási változások jöhetnek szóba. Az új budapesti kórházzal kapcsolatban arról szólt: problémát jelent, hogy a sürgõsségi ellátáshoz nincsenek meg a megfelelõ betegutak, ezért részben olyan módon csoportosítják majd a kórházakat, hogy a betegek pontosan tudják, milyen problémával hova kell fordulni. Így az 500 milliárd forintos infrastruktúra fejlesztésbõl indokolt egy új és korszerû intézmény létrehozása, mely megközelíthetõségi szempontból is minden kritériumnak megfelel.