Hiába kötnek többen biztosítást, csökken a díjbevétel
2015.06.19
A kistermelõk körében egyre kedveltebb a mezõgazdasági biztosítás, a nagyokat viszont kizárták a támogatott körbõl. A terményárak alakulása és az oroszországi embargó sem kedvez a piacnak, így a díjbevétel várhatóan csökken az idén – írja a vg.hu.

Valószínûleg a tavalyinál is több gazda igényelt az idén támogatott mezõgazdasági biztosítást. A korábbi évekkel ellentétben az igénylést most nem az egységes kérelemmel együtt kellett benyújtani, hanem külön kellett kérvényezni, és a határidõ is módosult, a biztosítási ajánlat másolatát május 31-ig kellett elpostázni a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára.

Az is változás tavalyhoz képest, hogy a támogatott konstrukciót a nagybirtokosok már nem igényelhették, kizárólag a kis- és középvállalkozások. Utóbbiak egyre komolyabban veszik a kockázatok kezelését. A Generalinál 2012, a támogatott biztosítások bevezetése óta folyamatosan nõ a szerzõdések száma, és az idén, a nagyvállalatok kizárása után sem fordult meg a trend, 2500 szerzõdést kötöttek a tavalyi 2100 után. Az Allianznál is nõtt a szerzõdések darabszáma, és a Groupama Garanciánál is azt látják: a kistermelõi körben fokozódik a szerzõdéskötési hajlandóság.

A Földmûvelésügyi Minisztérium adatai szerint 2012-ben a termelõk mintegy 1,5 milliárd forintot fordítottak támogatott mezõgazdasági biztosításra, ez az összeg 2013-ban elérte a 4 milliárdot, 2014-ben pedig már megközelítette az 5,7 milliárdos szintet. Az idén viszont a Generalinál a díjelõírás csökkent, és a nagyvállalati kör kizárása miatt a Groupama Garanciánál is visszaesett a szerzõdések átlagdíja.

A díjbevétel csökkenését okozhatja az idén az is, hogy a gazdák azokra a területekre, ahol évek óta nem keletkeztek idõjárási károk, egy idõ után nem kötnek biztosítást. „Sok esetben nem a teljes területet vonják fedezet alá, csak bizonyos, a tapasztalatok szerint kockázatosabbnak ítélt növényeket” – mondta Kókai Gábor, a Generali mezõgazdasági biztosítási csoportvezetõje. Ezen kívül a terményárak – fõleg a gabonaféléké és a repcéé – csökkenése miatt a biztosított termény értéke is csökken, ami szintén negatív hatással van a díjakra.

Politikai okok is közrejátszanak a díjbevételek visszaesésében. Az Oroszország által életbe léptetett embargó miatt 2014-ben vetõmagból jelentõs túltermelés volt Magyarországon, az idén viszont pont ezért kevesebb vetõmagot termelünk, így kevesebb biztosításra van szükség – magyarázza Füzesi Dániel, a Groupama Garancia mezõgazdasági szakértõje. A Közös Agrár Politika (KAP) reformja miatt pedig számos olyan növényt (például lucernát) termesztenek a gazdák, ami jobban ellenáll a mostoha idõjárásnak, így biztosítást sem szívesen kötnek rá.

A támogatott biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát vállalja át az állam, tavaly azonban az erre biztosított keret kimerült, így voltak olyan gazdák, akik csak 30 százalékos kedvezményben részesültek. Ez a bizonytalanságot okozott a termelõk és az értékesítõk számára is – hívja fel a figyelmet Szõke Tamás, az Allianz nem-életbiztosítási igazgatója.