Ezt várják a biztosítók az idei évtől
2022.02.01

Hogyan fog a biztosítási ágazat kilépni a járványt követő válságüzemmódból? Egy amerikai felmérés szerint az ágazat szereplői július után már teljes gazdasági fellendülésre számítanak, és technológiai kiadásaikat is növelni szándékoznak, ugyanakkor komoly versenytársakat látnak a tech óriásokban.

A Digital Insurance 2021 októberében felmérést végzett, hogy kiderítse, az ágazat szereplői hogyan látják vállalkozásukat 2022-ben. Összesen 97 amerikai biztosító, ügynök, bróker és insurtech cég képviselője válaszolt.

Tízből hat válaszadó arra számít, hogy a teljes gazdasági fellendülés ez év júliusa után következik be. A biztosítók növekedését fenyegető legnagyobb makró kockázatnak a digitális interakciókkal kapcsolatos megnövekedett elvárásokat nevezték meg, egész pontosan azt, ha a biztosítók nem állnak készen arra, hogy megfeleljenek ezeknek a fogyasztói elvárásoknak. Ezt követik a világjárvány elhúzódó hatásai és az infláció.

A kiemelt digitális interakciók kielégítése érdekében mind a biztosítók, mind a közvetítők az ügyfélszolgálatra összpontosítanak, mint az idei legfontosabb átalakítási területre. Az insurtech cégek ezzel szemben elsősorban a termékfejlesztést tekintik a prioritásnak.

A válaszadók többsége - 58% - arra számít, hogy az olyan technológiai óriások, mint az Amazon, a Tesla, az Apple, a Facebook vagy a Google a következő három évben jelentős versenytársai lesznek az ágazatnak. Az Amazon és a Tesla is belépett már a biztosítási ágazatba, valamint a Google is belekóstolt már a múltban.

A megkérdezettek háromnegyede szerint 2022-ben 2021-hez képest növekedni fognak a technológiai kiadásaik. Ezek a kiadások elsősorban a big data-ra és az analitikára, valamint a felhőinfrastruktúrára irányulnak majd.

Eközben a válaszadók jelentős többsége -59%- teljes mértékben átállt a hibrid munkavégzésre. Ötből kevesebb, mint 1 cég jelezte, hogy teljesen visszatért az irodába, 9% pedig korlátozott otthoni munkavégzést engedélyez.