Tovább növelte piaci részesedését az NN Biztosító
2015.09.28
Csaknem 20 százalékkal emelkedett az NN Biztosító díjbevétele idén a második negyedévben 2014 hasonló idõszakához képest. A társaság mind a díjbevétel, mind az új üzletbõl származó állománydíj területén növelte piacrészét.

Az NN Biztosító díjbevétele 19,2 százalékkal emelkedett idén a második negyedévben 2014 azonos idõszakához mérten. Az új szerzõdések állománydíja 10,2 százalékkal emelkedett ugyanebben az idõszakban. Ebben a negyedévben az NN Biztosító 3,5 százalékponttal – 15,6-rõl 19,1 százalékra – növelte részesedését Magyarországon díjbevétel alapján, azaz tovább erõsítette piacvezetõ szerepét az életbiztosítási piacon.

Magyarországon a második negyedévben az NN Biztosító hozta az összes új életbiztosítási értékesítés 13,6 százalékát. Ez szintén növekedés az egy évvel korábbihoz képest, akkor ugyanis ez az érték 11,2 százalék volt. A növekvõ értékesítésben fontos szerepet játszott az, hogy az NN Biztosító sikeresen valósítja meg célját, hogy az életbiztosítás klasszikus szerepére, a biztosítási védelem kialakítására helyezi a hangsúlyt kínálatában. A cég ennek érdekében vezette be idén tavasszal új, testre szabható kockázati termékét, az Életút programot, és újította meg a kritikus betegségekre szóló biztosítási palettáját, amely a pénzbeli segítségen túl orvosi asszisztencia-szolgáltatásokat is nyújt nem várt élethelyzetekben – váratlan betegség vagy mûtéti beavatkozás esetén.

„Terveinknek megfelelõen jelentõsen nõtt a biztosítási védelem aránya az új szerzõdések esetén, ami azt mutatja, hogy ügyfeleink közül egyre többen tesznek lépéseket saját és családjuk biztonságának megteremtése érdekében. A számok azt bizonyítják, hogy ebben megfelelõ partnerre leltek cégünkben” – mondta Cornelia Coman, az NN Biztosító vezérigazgatója.