Ismét sok a mezőgazdasági gép az utakon - így előzhető meg a baleset
2022.03.30

A tavaszi munkálatok beindulásával mezőgazdasági gépek szinte bármely útszakaszon felbukkanhatnak. Ha úticéljukat másképpen nem, vagy csak legalább 50 százalékkal hosszabb úton tudnák elérni, olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat – hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu.

A mezőgazdasági gépekre nem vonatkozik a 2,55 méteres legnagyobb megengedett szélességi korlátozás, 4,5 méter szélességig kísérőjármű nélkül, afelett kísérőjárművel közlekedhetnek a közutakon. Három méteres szélesség felett ugyanakkor a gépen villogó sárga fénynek is működnie kell.

Fontos előírás ezekre a járművekre, hogy érvényes hatósági jelzéssel és kötelező biztosítással rendelkezzenek, világító- és fékberendezéseik kifogástalanul működjenek. Emellett az útra szennyeződést nem hordhatnak fel, szállított rakományuk szóródását pedig megfelelő eszközökkel meg kell akadályozniuk.

A közúton mezőgazdasági járművekkel találkozó autósoknak leginkább két dologra kell nagyon odafigyelniük: ezeknek az eszközöknek a lassú haladására, valamint a méretükre – mutatott rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – A lassú sebesség egyrészt növeli a ráfutásos balesetek kockázatát, másrészt türelmetlenné tesz egyeseket, ami meggondolatlan előzésekhez vezethet. E járművek emellett gyakran túlméretesek, nem szokványos, kiálló részekkel vannak felszerelve, amihez a közlekedés többi szereplője nincsen hozzászokva.”

A mezőgazdasági gépek baleseteinek többségéért a másik résztvevő a felelős

A mezőgazdasági gépek gyakori felbukkanása a közutakon sajnos megnöveli a balesetek számát is. Bár a rendőrség külön a mezőgazdasági járművek baleseteiről nem vezet külön nyilvántartást, az Agroinform 2021-ben felmérést végzett e balesetek főbb jellemzőiről. Az akkori többszáz beérkező válaszból az derült ki, hogy a balesetek 33 százalékában a mezőgazdasági járművet vezető személy, míg 54 százalékában a másik résztvevő jármű sofőrjének felelősségét állapították meg. 13 százalékban ez a felelősség megoszlott a felek között.

A felmérés adatai szerint a balesetben részt vevő mezőgazdasági jármű legtöbbször, az esetek 73 százalékában traktor volt (a traktorok négyötöde valamilyen kapcsolt munkagéppel közlekedett), 7 százalék mezőgazdasági tehergépkocsi, a többi esetben egyéb mezőgazdasági munkagép volt részese az eseménynek. A balesetek 37 százalékának oka a nem megfelelően megválasztott sebesség volt, további 28 százalékuk a jellemzően lassan közlekedő mezőgazdasági járművek előzése során következett be. A válaszok 13 százaléka a mezőgazdasági jármű műszaki hiányosságát, 7 százaléka a nem megfelelő kivilágítást, 6 százaléka pedig az ittas, bódult állapotban zajló vezetést tette a baleset fő okává.

A mezőgazdasági járművekkel történt közúti balesetek szerencsére az esetek 64 százalékában nem jártak személyi sérüléssel, és 23 százalékuk is csak könnyű sérülést eredményezett. Súlyos, maradandó sérüléssel 10 százalékuk járt, további 3 százalékuk esetében a sérülések halálhoz is vezettek.

A balesetek az év minden hónapjában előfordultak, de nem meglepő módon számuk leginkább március-áprilisban, a július-augusztusi időszakban és októberben emelkedett az átlagos havi érték fölé.

Jelenleg időszakosan kritikussá válhat a mezőgazdasági járművek üzemanyagellátása is. Ilyenkor különösen elvárható, hogy a közúton közlekedők türelemmel viszonyuljanak a munkaterületet a legrövidebb úton elérni igyekvő gépek iránt – tette hozzá Bolyki Bence. – A szomszédunkban dúló háború komoly élelmiszerellátási problémákhoz is vezethet a világban, így a korábbinál is kiemeltebb fontossága van az élelmiszert biztosító hazai gazdálkodók munkájának.”