A betöréseknek kedvezhet a Facebook újítása
2015.10.22
A hosszú hétvégék alkalmával sokan döntenek úgy, hogy kiszakadnak a hétköznapokból, és elutaznak néhány napra. Ilyenkor átlagosan 17 százalékkal megemelkedik a betörések száma. Ezen a statisztikán nem javítanak a Facebook által bevezetendõ újítások. Néhány egyszerû lépéssel azonban nagyobb biztonságban tudhatjuk otthonunkat.

Október 23. közeledtével, ismét egy hosszú hétvégének nézünk elébe. Ebbõl az alkalomból a legtöbben útra kelünk, és ilyenkor az átlagnál több lakás marad üresen, kedvezõ helyzetet teremtve a betörõk számára. Az Allianz Hungária munkatársai megvizsgálták az elmúlt évek kárstatisztikáit, amibõl egyértelmûen kiderül, hogy a betöréses lopásos esetek száma általában hétvégenként a legalacsonyabb, hiszen a hétvégi napokon nagyobb arányban tartózkodunk otthon, mint munkanapokon. Megfigyelhetõ azonban, hogy a betörõk rögvest kihasználják azokat a lehetõségeket, amikor az emberek hosszú hétvége alkalmából egy-két napra õrizetlenül hagyják otthonaikat. „A statisztikáink szerint ilyenkor áltagban 17 százalékkal több betöréses lopás történik, mint a többi hétvégén, és a betörõk átlagban csaknem 190 ezer forintos kárt okoznak ügyfeleinknek ezeken a napokon” – mondja Szõke Tamás, az Allianz Hungária nem-életbiztosításokért felelõs igazgatója.

A népszerû Facebook közösségi oldal most egy olyan újítást vezet be, ami akár veszélyes is lehet az otthonainkra nézve. Ugyanis érkeznek az ideiglenes profilképek, amelyeknél beállíthatjuk, hogy egy adott kép (nyaraláson vagy hosszú hétvégén készült) csak egy bizonyos ideig legyen látható, és ezután automatikusan visszaáll az eredeti profilképünk. Sokan éppen a távollétük, vagy nyaralásuk alatt állítják be ezeket képeket, így a betörõk számára ez a beállítási lehetõség jelentheti a paradicsomot. Ha ezeken az oldalakon böngésznek, megbizonyosodhatnak róla, ki hol tölti a hosszú hétvégét, mely lakások maradnak lakó nélkül. Az otthonunkban készült képek közzétételével szintén vigyázni kell, hiszen ezekbõl a bûnözõk tájékozódhatnak a lakásunkban található értékekrõl. A közösségi portálok nem megfelelõ használatával tehát teljes képet festhetünk a betörõknek arról, hogy mikor és hova érdemes „ellátogatniuk”. Nem árt tehát, ha a közösségi média oldalakat is kellõ óvatossággal kezeljük e tekintetben.

Ha mégis kihasználnánk a Facebook új opcióit, akkor érdemes fejben tartani pár további óvintézkedést, amelyek segítségével egy sor kellemetlenség elkerülhetõ. Igaz, hogy nincs olyan módszer, amellyel teljes hatékonysággal meg lehetne elõzni a lopásokat, de sokszor kis lépésekkel nagy problémákat kerülhetünk el. Így például minden esetben szükséges ellenõrizni, hogy a ház ajtaja és ablakai jól be vannak-e zárva, még akkor is, ha csak egy rövid idõre távozunk otthonról. A megfelelõ mechanikai védelem – vagyis jó minõségû biztonsági zárak és nyílászárók – alkalmazása mellett olyan idõzített kapcsolókat is beüzemelhetünk, amelyek rendszeres idõközönként felvillannak azt szimulálva, hogy a lakók otthon vannak. Az idõzített kapcsolók rádió- vagy tévékészülékekhez is csatlakoztathatók, így ebbe nem szükséges nagy összegeket befektetnünk. A ház bejáratánál elhelyezett mozgásérzékelõ lámpák szintén hatékony intézkedésnek bizonyulhatnak.

Fontos, hogy lakásbiztosítással is rendelkezzünk, hiszen sokszor még a legnagyobb elõvigyázatosság mellett is megtörténhet a baj. Gondosan mérjük fel a védeni szánt vagyontárgyainkat, és a biztosítást ennek megfelelõen kössük meg. Érdemes emellett is rendszeresen felülvizsgálni a biztosításunkat, összehasonlítani az abban szereplõ vagyontárgyakat és biztosítási összegeket a meglévõ vagyontárgyainkkal, illetve azok értékével. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a biztosítás valóban fedezze értékeinket, és kár esetén otthonunk és vagyontárgyaink értékének megfelelõ szolgáltatást tudjon nyújtani a biztosító.