Az amerikai számviteli elõírások szabályozója (Financial Accounting Standards Board) és a Nemzetközi Számviteli Szabvány Testület (IASB) hosszú évek óta közösen dolgoznak a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Szabványok (IFRS) konvergenciáján. A biztosítók kötelezettségeire és befektetéseire használt számviteli szabványok, az IFRS 4. második fázisa jövõ év elején véglegesítésre is kerülhet, ami azt jelenti, hogy 2020-ra hatályba is léphetnek az új szabályok. A pénzügyi instrumentumokra vonatkozó új számviteli szabvány (IFRS 9) pedig már 2018-tól kötelezõ lesz.

A mintegy 18 éve tartó szabályalkotási idõszak, az egymással ütközõ prioritások – mint például az európai biztosítókra vonatkozó Szolvencia II szabályozásra való felkészülés – valamint az a nézet, hogy az számviteli szabályoknak csak elenyészõ hatásuk lesz a biztosítókra, mind azt eredményezték a PwC szerint, hogy a számos biztosító – elsõsorban nem-életbiztosító - még egyáltalán nem kezdte meg a felkészülést az IFRS 4-re.

A legtöbb biztosítónál jelentõs az átfedés a Szolvencia II-bõl és az új biztosítási számviteli javaslatból fakadó feladatok között, éppen ezért érdemes együtt kezelni a két követelményrendszerre történõ felkészülést.

A tanácsadó cég szerint azonban meglehetõsen rossz taktika, hiszen bõven itt az ideje a várható hatások, és a felkészüléshez szükséges erõforrások felmérésének. A PwC kiadványa igyekszik szempontokat nyújtani a biztosítóknak.

Egyelõre talán még korai lenne a második fázis specifikus rendszereit kiépíteni, azonban minden egyes tervezett rendszerfejlesztést - ideértve az új adatgyûjtési vagy tárolási folyamatokat – érdemes úgy megtervezni, hogy az már figyelembe veszi a második fázis várható követelményeit – figyelmeztet a PwC.

Egyes biztosítók számára az új számviteli szabályok nem feltétlenül jelentenek majd hatalmas változást, azonban az IASB által javasolt 3 éves implementációs idõszak hosszából arra lehet következtetni, hogy sok biztosítónak igenis fontos kérdés lesz a felkészülés.

Éppen ezért érdemes idõben felmérni az IFRS 4. várható hatásait, hogy hatékonyan fel tudjanak készülni a szükséges költségvetésre, erõforrásokra, adatgyûjtésekre és rendszerfejlesztésekre.

A PwC részletesen leírja azt is, hogy hosszú lejáratú szerzõdések esetén alkalmazandó átfogó számviteli és mérési modell (buildingblock megközelítés) helyett mikor lehet és érdemes az egyes rövid lejáratú szerzõdéseknél alkalmazható egyszerûsített mérési módszert (premium-allocation megközelítés) választani. Mivel az egyszerûsített módszer használata jogosultsághoz kötött, amihez számos tényezõt mérlegelni kell, ezért érdemes ezt is idõben elkezdeni.