Valóban az e-roller az egyik legveszélyesebb közúti eszköz?
2022.05.06

Egy elektromos rollerekkel kapcsolatos sérüléseket vizsgáló finn kutatócsoport szerint az e-rollerekkel kapcsolatos sérülések aránya magasabb, mint más közlekedési módoké.

Az új kutatás során 331 olyan e-scooterrel kapcsolatos sérülést szenvedett beteget azonosítottak, akiket 2019 és 2021 áprilisa között a baleseti és sürgősségi osztályra vettek fel a mintegy 226 000 lakosú finnországi Tampere városában.

A finn városban működő robogókölcsönző cégek adataiból kiderült, hogy az e-scooterrel közlekedők több mint 1,8 millió alkalommal rollereztek ebben az időszakban, ami azt jelenti, hogy 100 000 fuvarra nagyjából 18 sürgősségi osztályos felvétel jutott, vagy 100 000 megtett kilométerre 7,3.

Bár kevés az összehasonlítható adat, ez az arány jóval magasabb, mint a korábban becsült sérülési arány más közlekedési módok, például a gyaloglás, a kerékpározás és a motorozás esetében - mondta a tanulmány vezető szerzője, Aleksi Reito ortopéd sebész az Euronews hírcsatornának.

„A becslések alapján úgy tűnik, hogy az e-roller sérülések előfordulási gyakorisága magasabb, mint más közlekedési módoké" - mondta.

Egy 2007-es, az Egyesült Államokban végzett tanulmány becslése szerint 100 000 utazásra 10,3 motoros sérülés jutott, a kerékpárosok esetében 1,4, a gyalogosok esetében pedig 0,2.

A tamperei sérültek több mint 60 százaléka férfi volt, és körülbelül 51 százalékukról derült ki, hogy a sérülés bekövetkezésekor alkohol vagy más szerek hatása alatt állt. A tanulmány szerint a leggyakoribb sérülések a fejet vagy az arcot érték.

„A betegek csaknem felét éjfél és reggel 6 óra között vették fel. Ennélfogva a tipikus sérült egy részeg férfi volt, aki éjszaka vezetett" - mondta Reito az Euronewsnak.

Az eredmények alátámasztják azt, amit sok városi hatóság már eddig is tudott. Tavaly júliusban a norvég főváros, Oslo betiltotta az éjszakai e-robogó bérlést, miután az orvosok felháborodtak a sérülések száma miatt. Finnországban részleges e-scooter-tilalmat fontolgatnak és csökkentik a sebességhatárokat, mivel a sérülések megterhelik a kórházakat. Svédországban a balesetek és a problémás parkolás után az elektromos robogókra is szigorítás vár. Szeptemberben a finn főváros, Helsinki hatóságai betiltották az e-robogó bérlését hétvégén éjfél után, míg novemberben Stockholmban megszavazták, hogy csökkentsék a városban kölcsönözhető robogók számát.

Bár a kutatók nem tudták megmondani, hogy a sérültek bérelt e-scooterrel vagy saját elektromos járművükkel sérültek-e meg, valószínűleg a túlnyomó többség az utcán bérelt robogóval közlekedett, mondta Reito.

„A városi közlekedés fejlődik, és úgy gondolom, hogy az e-scooterek itt maradnak. De hogy éjszaka és a bárok zárása után is elérhetőek legyenek-e, azt érdemes megvitatni" - tette hozzá.