Kripto-Picassóktól a fagyott lépfenéig - új kockázatok a biztosításban
2022.06.21

A kriptoeszközök trendjei forradalmasítják a pénzügyi környezetet, és új kihívások elé állítják a biztosítókat. Emellett a permafroszt felengedése és a világ növekvő népességének élelmezéséért folytatott küzdelem, a mezőgazdasági szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével párhuzamosan, csak két kihívás a számos egyéb mellett, amely az éghajlatváltozásból ered. A Swiss Re SONAR-jelentése mintegy 14, biztosítási ágazatot érintő felmerülő kockázati témát és trendet ismertet technológiai, gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi területeken.

Olyan világban élünk, ahol a milliárdosok egynapos kirándulásokat tehetnek a sztratoszférába, a kriptoeszközök megkérdőjelezik a bevett pénzügyi normákat, az éghajlatváltozás pedig alapjaiban változtatja meg fizikai környezetünket. Új kockázatok merülnek fel, miközben a globális közösség olyan ismert kihívásokkal küzd, mint a világjárvány, az ukrajnai háború, a gazdasági turbulenciák és a megszokott társadalmi intézményekbe vetett bizalom megingása – áll a Swiss Re idén 10 éves SONAR jelentésében.

Globális világjárvány, geopolitikai konfliktusok, az infláció növekedése és egy megállíthatatlan klímaválság - ez csak néhány a sok kockázat közül, amelyeket a SONAR az elmúlt évtizedben vizsgált, és amelyek végül megvalósultak – állítja Patrick Raaflaub, a Swiss Re csoport kockázatkezelési igazgatója, hozzátéve: az új kockázatok kutatása nem az előrejelzésről szól, hanem arról, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a kockázatokra, amelyek hatással lehetnek a társadalomra, és ennek megfelelően felkészültek legyünk."

Kriptoeszközök és a kvantum-számítástechnika: új kockázatok a globális pénzügyi rendszerben

A jelenlegi, erősen technológiafüggő pénzügyi rendszerben az olyan kriptovaluták, mint a Bitcoin és az Ether a hagyományos valuták potenciális kihívóiként jelentek meg. Ezen új pénzformák mellett további kriptoeszközök is megjelentek. A tokenek például lehetővé teszik, hogy az emberek valódi eszközök, például műalkotások vagy ingatlanok digitális reprezentációit vásárolják meg. Ezek kereskedhetők, és hozzáférést biztosítanak tulajdonosuknak az eszközökhöz, termékekhez vagy szolgáltatásokhoz. Manapság egy műkedvelő akár egy Picasso műalkotás töredékét is megvásárolhatja. A változékony tulajdonjog, az adózási, szabályozási kérdések és egyéb kockázatok új kihívások elé állítják a biztosítókat. Kérdéses például, hogy bizonyos kriptoeszközökre implicite kiterjednek-e a meglévő vagyon- vagy kiberbiztosítások?

Az új digitális pénzügyi gazdaság biztonsága szintén új kockázatokkal szembesül. A kvantum-számítástechnikával például a gépek új generációja olyan új feladatok elvégzésére képes, mint a kifinomult időjárásmodellezés, a fejlett orvosi kutatási képességek és pénzügyi elemzések. Ez a fejlettség azonban veszélyt jelenthet a meglévő IT-biztonsági protokollokra, az online kommunikációban és adatátvitelben használt szabványos titkosítási kulcsokra.

Az éghajlatváltozásból eredő kockázatok új generációja

Az éghajlati kockázatok következményei nagyon is jelen vannak mindennapi életünkben. A látottakon túl az éghajlatváltozás az újonnan felmerülő kockázatok új generációját hozza létre. Az idei SONAR-jelentés például azt is vizsgálja, hogy az északi félteke negyedét borító permafroszt felolvadása nem csupán az infrastruktúrát károsíthatja, hanem felszabadíthatja az évtizedek óta befagyott, betegséget terjesztő kórokozókat is.

A mezőgazdaság olyan tevékenység, amely különösen érzékeny az éghajlatváltozásra - ugyanakkor olyan terület is, amely a globális felmelegedéshez való hozzájárulásának csökkentéséért küzd. A globális élelmiszertermelésből származó kibocsátás az ember által okozott teljes szén-dioxid-kibocsátás mintegy 31%-át teszi ki. A mezőgazdaság előtt álló kihívás a termelékenység javítása és több ember élelmezése, valamint ezzel egyidejűleg a kibocsátások csökkentése. A biztosítók fontos szerepet játszhatnak a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok gyorsabb elfogadásában és elterjesztésében azáltal, hogy megfelelő fedezeti megoldásokat kínálnak, és elősegítik az éghajlat-alapú és regeneratív mezőgazdaságot.

A tanulmányban szereplő 14 kockázat és trend

Demográfia és társadalom:

  • A bizalom romlása: Az egészségügyi szektorba és a kormányokba vetett bizalom 2021-ben rekord mélypontra esett. A közegészségügyi tisztviselőkkel és egészségügyi szakemberekkel szembeni bizalmatlanság elősegíti a káros viselkedést, és növeli a magasabb megbetegedési és mortalitási kockázatot, különösen a jövőbeni egészségügyi válságok idején.
  • Felkészülés egy lehetséges jövőbeli pandémiára
  • Kockázatok a termékenységi szolgáltatásokban: A szülővé válni vágyók egyre gyakrabban vesznek igénybe termékenységi szolgáltatásokat. Ide tartozik a „social freezing”, a női petesejtek nem egészségügyi okokból történő lefagyasztása, mint a fogantatás elhalasztásának eszköze, a termékenységi kezelések és/vagy a terhességi béranyaság. A kezelések kockázatot jelenten valamennyi érintett fél számára (szakmai felelősség, élet- és egészségbiztosítást is érinti).

Politikai és gazdasági környezet:

  • Kihívások az építőiparban – nyersanyaghiány és áremelkedés: az ellátási lánc zavarai miatti nyersanyaghiány és az emelkedő bérek magas inflációhoz vezetnek az építőiparban, ami kockázatot jelent az építőipar minőségére és a jövőbeni biztosítási veszteségekre.
  • Kereskedelmi űrkorszak: a magáncégek rakétákat építenek és üzemeltetnek, számtalan műholdat kezelnek, és szórakozásból felviszik az embereket az űrbe. Az egyre zsúfoltabb keringési pályák és a nagyrészt szabályozatlan szférákban lévő törmelék miatt a világűr rengeteg kockázatot, lehetőséget és ismeretlenséget rejt magában a biztosítók számára.

Technológiai és természeti környezet:

  • A permafroszt felolvadása az éghajlati, infrastrukturális és egészségügyi veszélyek felgyorsulását hordozza magában. Ez környezeti, vagyoni és egészségügyi kockázatokat jelent, és vagyoni és felelősségi követeléseket, valamint magasabb költségeket eredményezhet az élet- és egészségbiztosítási üzletágban.
  • A kvantumszámítási (QC) kapacitás fejlesztése gyorsan halad. Ezzel az adatbiztonságot fenyegető új kockázatok jelentek meg, amelyek a biztosítók szemszögéből a belátható jövőben valószínűleg meghaladják az előnyöket.
  • A hajózási ágazat szén-dioxid-mentesítése
  • Kriptoeszközök kockázatának jegyzése: a kriptovalutáktól a nem helyettesíthető tokenekig (NFT-k) – a kriptoeszközök piaca növekszik. Kockázatjegyzési szempontból a kriptoeszközök váratlan veszteségekhez, egyben új biztosítási formákhoz vezethetnek.
  • Invazív fajok: néhány nem őshonos élőlény invazívnak bizonyulhat, és negatív hatással lehet az endemikus fajokra és ökoszisztémákra. Ezek vagyoni, felelősségi és élet- és egészségbiztosítási követelésekhez vezethetnek.
  • Biotechnológiai boom
  • Fenntartható mezőgazdaság

Üzleti környezet:

  • Legal tech: a mesterséges intelligencia (AI) fejlődése, különösen a gépi tanulás (ML), átalakíthatja a jogi gyakorlatot. Például az ügyvédek technológiát alkalmazhatnak, hogy kiválaszthassák azokat az eseteket, amelyeknek a legnagyobb esélye van a sikerre.
  • Automatizált biztosításkötési folyamat: az árképzéstől a kárkezelésig, és egészen a portfólióelemzésig és -irányításig szinte minden lépés automatizált, amihez új kihívások társulnak.