Agrárbiztosítás: idén 4 milliárd forintra emelkedett a díjtámogatási keret
2016.02.26
Megjelent a mezõgazdasági biztosításokhoz igényelhetõ díjtámogatási felhívás, amelynek rendelkezésre álló keretösszege idén 4 milliárd forintra nõtt. Az összeg így közel egy milliárd forinttal haladja meg az elõzõ évi vissza nem térítendõ díjtámogatás összegét – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

2016-tól ismételten az „Egységes kérelmen” lehet megjelölni, hogy az adott, mezõgazdaságban tevékenykedõ vállalkozás igényel-e díjtámogatást, amelyet 2016. március 16-a és 2016. június 9-e között lehet benyújtani. Emellett külön támogatási kérelem beadása nem szükséges. A felhívás szerint a támogatás maximális mértéke a megfizetett éves nettó biztosítási díj 65 %-a lehet. Amennyiben az igények meghaladják a rendelkezésre álló keretet, a támogatási összeget arányosan csökkentik.

Az elõzõ évekhez hasonlóan a gazdálkodók – a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektõl függõen - idén is háromféle konstrukció (A-, B- és C-típusú biztosítási szerzõdések) közül választhatnak. Mindhárom konstrukcióban – a már ismert biztosítási események mellett – új elem az õszi fagykár biztosítása.

„A rendszer sikerét mutatja, hogy évrõl évre bõvül a díjtámogatást igénylõ mezõgazdasági gazdálkodók száma, emellett szerencsére elmondható, hogy az igények növekedésével együtt emelkedik a lehívható éves keretösszeg is. Sajnos Magyarországon is egyre több problémát okoz a szélsõséges idõjárás, amely rendkívül kiszolgáltatottá teszi a mezõgazdasági iparágat. Ezért is fontos, hogy minél több termelõ rendelkezzen mezõgazdasági biztosítással”– hangsúlyozza Füzesi Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége Mezõgazdasági Bizottságának elnöke.

2014-ben és 2015-ben a beérkezett támogatási igény meghaladta a rendelkezésre álló keretet, így a B és a C konstrukciók esetében csökkenteni kellett a támogatási arányt. A 2015-ös támogatási évre 8606 ügyfél számára 2,99 milliárd forint díjtámogatást fizettek ki.

„Az új mezõgazdasági kockázatkezelési rendszer 2012. évi bevezetése óta eltelt idõszak adatai azt mutatják, hogy folyamatosan növekszik a mezõgazdasági biztosítások száma, ami a díjtámogatásnak is köszönhetõ. Az új rendszer megteremtette annak lehetõségét, hogy az idõjárás okozta kockázatok hatásának enyhítésére kockázatközösség alakuljon és a gazdálkodók öngondoskodáson alapuló felelõsségvállalása megerõsödjön. Az idei évtõl minden földalapú támogatás igénybevételére jogosult mezõgazdasági termelõ, aki a pályázati felhívás szerinti szerzõdés biztosítottja, igényelhet biztosítási díj támogatást” – tette hozzá Füzesi Dániel.