Új elnökségi tagot választott a Magyar Lízingszövetség
2022.06.29

Agárdi Mariannát, a De Lage Landen Magyarország vezérigazgatóját választották meg a Magyar Lízingszövetség új Elnökségi tagjának.

Agárdi Marianna, aki 2021-től mint a Risk Bizottság vezetője már részt vett a Szövetség munkájában, több mint 20 éves lízingszakmai tapasztalattal rendelkezik elsősorban a követeléskezelés, a remarketing, az operáció és az értékesítés területein.

„Mivel rendkívüli kihívásokkal teli és nagyon gyorsan változó időket élünk meg, ami nagy hatással van a piaci környezetünkre és portfóliónkra, az erre történő felkészülést és rugalmas alkalmazkodást közös munkával segíthetjük. Ezért is érzem nagy megtiszteltetésnek, hogy az idén már elnökségi tagként támogathatom a Lízingszövetség kezdeményezéseit. Fő céljaim, hogy az elnökséggel és a cégvezetőkkel együtt dolgozva aktív szerepet vállalhassak a szakma további népszerűsítésében és közreműködhessek a szervezet nemzetközi kapcsolatainak erősítésében.” – mondta el a szervezet életében betöltött jelentős szerepvállalása kapcsán Agárdi Marianna.

Az Elnökség új tisztségviselője már hosszú évek óta figyelemmel kíséri a Lízingszövetség tevékenységét, és nagyon hasznosnak tartja a szervezet szerepvállalását a különböző hivatalos fórumokon a szakma képviseletében. Egy évvel ezelőtt lett a Risk Bizottság vezetője, ahol bár a pandémia miatt nem volt lehetőség személyes találkozókra, mégis számos jelentős kérdésben sikerült koordinálniuk és segíteniük a lízingszakmát a jogalkotókkal történő egyeztetésekben. A szakmai bizottságban vállalt feladatai mellett Agárdi Marianna a Lízingszövetség fiatal szakemberek támogatását célzó programjában, a Future Club-ban mentorként is közreműködik a Karbonsemlegesség című projektben.

„A Future Club számomra a lízingszakma jövőjét képviseli. Megtanultam az évek során, hogy mindig előre kell tekintenünk és gondolkodnunk. Úgy kell megszervezni az életünket, hogy a napi teendők, illetve adott esetben a „tűzoltás” mellett a jövőbeni célokra is tudjunk koncentrálni. A karbonsemlegesség pedig egy olyan, kiemelten fontos téma, amin a jövőnk is múlik, ezért kötelességünk foglalkozni vele. Nagyon sokat tanulhatunk például a nyugat európai példákból, kezdeményezésekből és tapasztalatokból is.” – emelte ki Marianna.

„Szintén nagyon izgalmas és kölcsönösen előnyös lehetőségnek tartom, hogy más országok hasonló szervezeteivel beszélgessünk, működjünk együtt és tanuljunk egymástól. Egyértelműen látnunk kell a globális irányokat, trendeket és tapasztalatokat, és emellett meg kell mutatnunk magunkat is, ezt a nagyszerű szakmai szövetséget a nemzetközi színtéren is.”- hangsúlyozta az Elnökség új tagja.

A lízing, mint finanszírozási megoldás népszerűsítése szempontjából a Lízingszövetség elsődleges feladatának a gazdasági környezetben tapasztalható bizonytalanságok, kihívások fájdalommentes kezelését tartja a szakember. Szerencsére a lízing Magyarországon már egy jól működő és elfogadott konstrukció rengeteg szegmensben, de népszerűsítésének továbbra is folyamatosan van tere.