Ugyan az elmúlt fél évszázadban meredeken nõtt az egészségügyre fordított kiadás, mégsem tud lépést tartani a tudományos-technológiával. „Az orvosi technológiák robbanásszerû fejlõdésének is köszönhetõ a fejlett világban élõ népesség születéskor várható élettartamának növekedése és a csecsemõhalandóság csökkenése, ami örvendetes, de a gyógyító ágazat forrásigényének drasztikus megugrása vállalhatatlan, kompromisszumra van szükség" - jelentette ki Kosztolányi György, az MTA orvosi osztályának elnöke. Az elmúlt pár évtizedben a korszerû orvosi eszközök mellett hatalmas tudás halmozódott föl az orvosi tudományokban is, aminek köszönhetõen a korábban nem gyógyítható betegségekben szenvedõk is életben maradnak, ellátásuk azonban igen költségigényes.

Az akadémikus utalt a genetikai felfedezésekre, amelynek révén mára már az idõ dimenziójával is kiegészíthetõ az egészség fogalma. Hiszen az egészség nem csupán a testi, lelki, szellemi jól lét, hanem egyfajta jósló jellegû megállapítás. A genetikai vizsgálatokkal ugyanis már meg lehet állapítani, hogy milyen egészségre, esetleg betegségre számíthat egy gyermeket vállaló pár a leendõ babánál. Elterjedõben van a személyre szabott diagnózis és a terápia lehetõsége is. Tehát összemosódik az egészség és a betegség fogalma. Mindez amennyire örvendetes, annyira aggasztó is, hiszen a tudományos lehetõségek és technológiák forrásigénye óriási, az országos GDP növekedését meghaladó mértékben nõ. Ez fölveti a szükségletek iránti ésszerûség felelõsségét és az orvosetikai kérdések átgondolását is. Annál inkább, mert jellemzõen terjed a defenzív medicina, azaz az orvos - tartva a tudatos betegek és az egészségügyre szakosodott ügyvédektõl - a jó diagnózis felállítása érdekében esetleg felesleges, költséges vizsgálatokat, esetleg terápiás eljárásokat is elrendel a betegeinek.

Kikerülhetetlen a magánellátás
Kosztolányi György egyik fontos lépésnek tartana egy olyan szerkezetû egészségügyi ellátórendszer kiépítését, amelyben a korszerû technológiák és szakértelem gyógyító centrumokban koncentrálódna. Ez a betegeknek is hasznos lenne, hiszen biztosan az állapotuknak megfelelõ ellátást kapnák. Szükséges továbbá az egészségügyben is a költség- haszon elemzés és a levont következtetések alkalmazása. A lakossági igények és szükségletek kielégítése végett kikerülhetetlen a magánszolgáltatók terjedése, ám ehhez, csakúgy, mint más országokban, nálunk is szükséges egy átfogó egészségügyi koncepció. „Az orvosi tudományos-technológiai fejlõdés függvényében differenciálódtak a szükségletek és elvárások, így megbillent a szolidaritás elve"- szögezte le az akadémikus, hozzá téve: nyílt társadalmi vitára van szükség az egészségügy jövõjérõl, amiben partnerséget ajánl a tudományos akadémia.

Drága az elavult eszközök használata
„Ma az egészségügyi intézmények eszköz állománya meghaladja a termelõ nagyüzemekét, amivel számolni kell"- fogalmazott Bélyácz Iván, az MTA Gazdasági és Jogi Osztályának elnöke. Ám úgy látja, hogy az orvosi eszközök fejlõdésével nem tartott lépést a finanszírozás. Ugyanis 5-7 évente szükség lenne az eszközök cseréjére, korszerûsítésére, de erre nincs pénz, az intézmények finanszírozási büdzséje nem tartalmazza az amortizáció hányadát, a kórházak csak az adott évi beszerzésekre tervezhetnek. Pedig „minél öregebb egy orvosi eszköz, berendezés, annál költségesebb a javítása"- fogalmazott az akadémikus. Úgy látja: egyszeri, jelentõs beruházás támogatásra van szükség a tömeges eszközpótlásra. „Nincs optimális egészségügyi finanszírozási rendszer a világon, minden ország elégedetlen a saját finanszírozásával, ezért lehetetlen konszenzusra jutni"- jelentette ki Mihályi Péter egészségügyi közgazdász. Az ágazatnak két feladata van: a gyógyítás és az, hogy megélhetést biztosítson az ágazatban dolgozóknak - mondta.

Hazánkban nincs társadalombiztosítás
Kijelentette azt is, hogy „a gyógyítás nem termelõ tevékenység, hanem a fogyasztás része". Ezt azzal magyarázta: Magyarországon az egészségügyi kiadások 70-80 százalékát a három év alatti és a 65 évnél idõsebb populációra fordítják. Véleménye szerint ez az orvostudomány fejlõdésével függ össze, hiszen a korábban még gyógyíthatatlan kórokat ma már meggyógyítják. „Generációs érdekellenét és aránytalanság van, egyre zsugorodik az aktív népesség"- fogalmazott. Szerinte az, hogy ki dolgozik és ki ne, nem korfüggõ, ez társadalmi-, jogi-, nyugdíjbiztosítási rendszerek. Függvénye. Utalt Japánra, ahol a 60-64 éves korúak csoportjának 75 százaléka dolgozik, míg nálunk az 55-64 éveseknek csupán a 42 százaléka. Azt állítja, hogy Magyarországon nincs társadalombiztosítás, annak kialakítására 1992-ben volt egy kísérlet, nevezetesen az, hogy a munkáltatók és a munkavállalók járulékából fedezzék az egészségügyi ellátás költségeit. Ám mindkét réteg „összekacsintásával" elérték azt, hogy minimálbéren jelentették be a dolgozókat, így ez alapján fizették a járulékot. A járulékalap ugyanis elviselhetetlen terhet jelentett a gazdaság számára.

Fölvázolt néhány finanszírozási szisztémát is. Például a spanyoloknál a regionális, helyi költségvetésbõl finanszírozzák az egészségügyet, ami miatt hatalmas különbségek vannak az országban. Az Amerikai Egyesült Államokban pedig az állam engedélyezi, hogy a vállalatok levonhassák adójukból az egészségbiztosítási járulékot, de lényeges különbség van a kis és a nagyvállalatok között. Hazánkban állami egészségügyi rendszer van, ám mindenki tudja, hogy az Egészségbiztosítási Alap költségvetése nem fedezi a gyógyítás szükségleteit. Így az állam „becsukja a szemét az adózatlan hálapénz" és egyéb nem transzparens pénzmozgások elõtt. Utalt a zsebbõl fizetett szolgáltatásokra is, amely az USA-ban 12, az EU országokban átlagos ugyancsak 12, nálunk 28 százaléka az összes egészségügyi kiadásnak. Ám ha a magyar arányhoz hozzátesszük a vény nélkül kapható, és a biztosító által nem támogatott, vényköteles gyógyszerekért fizetett hozzájárulást, meghaladja az 50 százalékot az egészségügyi kiadásokhoz való lakossági hozzájárulás mértéke.