Az eredményeket Hidvégi Áron, a Századvég közvélemény- és piackutatási igazgatója ismertette a MABISZ konferenciáján, ezek alapján bõven van még hová fejlõdnie a magyar társadalomnak mind elõregondolkodás, mind pénzügyi tudatosság terén. A megkérdezettek alig több, mint fele szokott megtakarítani, de csak 22 százalék rendszeresen, 30 százalék csupán esetenként, míg 48 százalék egyáltalán nem. Nincs eltérés az arányok között akkor sem, ha a válaszadók közül kiszûrjük a már nyugdíjas korba lépetteket, de jellemzõen a megtakarítók között erõsen felülreprezentáltak a gazdaságilag aktívabb, 30-49 év közé esõ generációk.
Ami a megtakarítási célokat illeti, a legtöbben (45%) minden eshetõségre felkészülve egyfajta vésztartalékot képeznek, 20 százalék a gyermeke, gyermekei jövõjébe fektet, míg 16 százalék esetében valamilyen lakáscélhoz köthetõ a megtakarítás. Alig 6 százalékra (nyugdíjasok nélkül 7 százalékra) tehetõ azok aránya, akik kifejezetten a nyugdíjas éveikre gyûjtögetnek, még utazásra is majdnem kétszer annyian tesznek félre (10%). Azaz akárhonnan is nézzük, a legnépszerûbb megtakarítási célok elsõsorban a mindennapok problémáit érinti, igazán hosszú távon nem szeretünk gondolkodni. Ez nem jelenti azt, hogy nem is tesszük, de az erre vonatkozó válaszok igen érdekes, már-már irreális képet festenek.
60 százalék szerint nem fenntartható az állami nyugdíjrendszer, ugyanakkor 66 százalék elsõsorban továbbra is az államtól várja majd elsõsorban nyugdíjas éveinek finanszírozását. Jellemzõen minél idõsebb generációkról van szó, annál inkább bíznak az államban, a fiatalok értelemszerûen a legbizalmatlanabbak. Különös eredmény, hogy a legfiatalabb generációk, a 18-29 év közé esõk erõsen felülreprezentáltak abban a 28 százalékos táborban, akik a családtól remélik majd a gondoskodást nyugdíjaskorukra. Egyelõre nem lehet tudni, hogy ez valamilyen mérési hibából fakad-e, vagy valódi trendfordulót jelez-e elõre, mindenképpen további kutatásokat igényel a felvetés. Az azonban kiderült, hogy a nyugdíjbiztosítást favorizálók 19 százalékos táborában a 30-49 évesek erõsen felülreprezentáltak, azaz õk jelenthetik a legfontosabb célcsoportot a biztosítók számára.
A bennük rejlõ potenciál kiaknázásáre azonban többre lesz szükség, mint puszta promócióra, felük egyáltalán nincs tisztában a nyugdíjbiztosítás fogalmával, a többiek pedig csak nagyon általános definíciókat tudnak mondani. Az edukáció szükségességét támasztja alá az is, hogy a primér célok mellett (az állam nem képes ellátni, csak magamra számíthatok) elenyészõ a részesedése a kötésre serkentõ motivációk között. A lakosság nem ismeri a termékeket, és nem képes különbséget tenni köztük, nem érti az egyes termékek elõnyeit másokéval szemben.
Akkor is bajban vagyunk azonban, ha meg kell modani, mekkora összegre lenne szükségünk a jelenlegi életszínvonalunk megtartásához, legalábbis akkor, ha rögzített összeghatáronként adjuk meg a válaszlehetõségeket. A pénzügyi tudatosság hiányát jelzi, hogy nagyon egyik napról a másikra él a lakosság jelentõs hányada, ritkán lát messzebb az aktuális számlák, költségek befizetési kötelezettségein túl. A többség - 58% - mindenesetre 100-200 ezer forint nettó közé tenné azt az összeget, amire havi szinten nyugdíjaskorban elégedett lenne. Mindössze 18 százalék az, aki kötne is nyugdíjbiztosítást, jellemzõen az urbánus, felsõfokú végzettséggel rendelkezõ, 30-49 év közötti értelmiségi réteg, de nekik is csak a harmaduk lenne hajlandó ennek érdekében havi 10-20 ezer forintot félretenni.