Ettõl félnek a vállalatok a legjobban idén
2017.01.13
Az Allianz nemzetközi vállalati vezetõk megkérdezésén alapuló tanulmánya szerint leginkább az üzletmenetre, az ellátási láncra leselkedõ veszélyektõl tartanak legjobban világszerte a cégek. A kibertámadások és a politikai életbõl eredeztethetõ kockázatok is helyet kaptak a top 10-es listán.

Az üzletmenet, illetve az ellátási lánc zavarainak elsõ helye nem meglepõ, már a tavalyi évben is a lista élén végzett. Eredendõen ez az egyre növekvõ mértékû interkonnektivitásra vezethetõ vissza, melynek következtében folyamatosan új és új tényezõkkel bõvül az a kör, amik problémákat okozhatnak a területen. Nem véletlen tehát, hogy az 55 ország 1237 megkérdezettjének 37 százaléka tette elsõ helyre ezt a kockázatot.

Második helyen a piaci környezet végzett 31 százalékkal, itt az erõs verseny, a stagnáló környezet és a volatilitás voltak az elsõdleges kockázati faktorok. Kevéssel lemaradva harmadik helyen a kiberfenyegetések végeztek (30%), míg a negyedik pozícióra holtversenyben, 24-24 százalékkal a természeti katasztrófák, illetve a szabályozási környezet változásai kerültek.

Új szereplõ a 10-es listán az aktuálpolitikai események jelentette kockázat, ami kiválóan mutatja, milyen gyorsan jelenhetnek meg a mindenkori gazdasági életben új, jelentõs hatással bíró kockázati faktorok. A válaszadók elsõdlegesen az amerikai elnökválasztáshoz, illetve a Brexithez hasonló hatású és jelentõségû fejleménytõl tartanak leginkább.

A globális kockázatok top 10-es listája 2017-re:

1. üzletmenet, ellátási lánc zavarai és sebezhetõsége - 37%

2. piaci környezet - 31%

3. kiberfenyegetések - 30%

4. természeti katasztrófák - 24%

4. szabályozási környezet - 24%

6. makroökonómiai környezet - 22%

7. emberi tevékenységre visszavezethetõ katasztrófák (tûzvészek, robbanások) - 16%

8. politikai kockázatok - 14%

9. presztízsveszteség - 13%