A robogók többsége szabálytalanul, biztosítás nélkül közlekedik!
2023.03.29

Becslések szerint immár mintegy 650 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak 300 ezerre kötnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően átlagosan 7-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A fagyos reggelek elmúltával ismét előkerülnek a garázsokból a robogók, melyeket a melegebb hónapokban évről évre egyre többen használnak napi közlekedésük eszközeként is. A tulajdonosok jelentős része ugyanakkor továbbra sincsen tisztában azzal, hogy a biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a segédmotoros kerékpárok díjosztályában 298 ezer kgfb-t kötöttek az üzembentartók, noha a hazai állomány nagysága becslések szerint 650 ezer példány körül mozog. Mindez azt jelenti, hogy a robogók többsége szabálytalanul közlekedik az utakon.

A segédmotoros kerékpárok által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. Az MNB 2021-es évre vonatkozó statisztikái szerint egy év alatt 437 ezerről 515 ezer forintra nőtt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés.Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is, amit biztosítás hiányában a károkozónak saját zsebből kell térítenie. Fontos könnyebbség a károsultaknak, hogy amennyiben biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a MABISZ Kártalanítási Számlája fizeti ki a kárösszeget, majd utólag behajtja a károkozón.

Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja elmondta: „Annak, aki robogósként csak most szembesül biztosításkötési kötelezettségével, eddigi mulasztása miatt nincsen mitől tartania: a korábbi időszakra nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében, igazoltatáskor pedig a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással. Ami azonban természetesen csak a megkötés időpontja után okozott károkra nyújt fedezetet.”

Amennyiben a jármű nem rendelkezik rendszámmal, a biztosítók az alvázszámra kötnek kötelezőt. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

Sok előnnyel járna a rendszám

Európa szinte minden országában vagy az állam, vagy a biztosító látja el rendszámmal ezeket a járműveket. Egy jól látható azonosító jel bevezetése Magyarországon is számos problémát küszöbölhetne ki. Gyakori eset például, hogy a károkozó robogó elhagyja a baleset helyszínét, és ilyenkor szinte lehetetlen az elkövető beazonosítása.

A biztosításkötési arányon is jelentősen javíthatna a kötelező rendszám, hiszen így ránézésre is beazonosíthatóvá válnának azok, akik elmulasztották a kötelezőt befizetni. Ugyancsak könnyebben lehetne kiszűrni azokat a járműveket is, amelyeknek – 50 cm3 feletti motortérfogatuk vagy 45 km/óránál nagyobb potenciális sebességük miatt – már ma is rendszámmal kellene rendelkezniük, és amelyek vezetéséhez már motoros jogosítvány is szükséges. Ezen járművek esetében behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is.