Egyre több utasbiztosítást kötnek az utazás kezdõnapján
2017.05.23
A Netrisk.hu statisztikái szerint az ügyfeleknek immár 16 százaléka az utazás napján vásárolja meg utasbiztosítását. Számukra fontos tudnivaló, hogy a biztosítási fedezet csakis az adott nap hátralévõ részére vonatkozik.

A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly a magyar állampolgárok összesen 7,1 millió utazás során közel 43 millió napot töltöttek többnapos út keretében külföldön. Az eltöltött napok száma 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 40 milliós értéket. Ennek megfelelõen folyamatosan bõvül az utasbiztosítási piac, noha becslések szerint az utasbiztosításokkal fedezett külföldi utak aránya továbbra sem éri el az 50 százalékos mértéket.

Ráadásul egyre jellemzõbb tendencia, hogy az utasok – az internetes összehasonlító oldalak által kínált kényelmes megoldásokra hagyatkozva – az utolsó pillanatra hagyják az utasbiztosítás megkötését. A Netrisk.hu adatai szerint míg 2016 elsõ négy hónapjában az ügyfelek 11 százaléka kötötte az utazás napján a biztosítását, az idei év elsõ harmadában már 16 százalékos volt ez az arány. Immár kisebbségbe kerültek azok, akik legalább két nappal korábban gondoskodtak utazási kockázatait lefedésérõl.

„Önmagban nem probléma, hogy az utazók immár hatoda egyenesen az utazás napjáig vár a biztosításkötéssel, ám ebben az esetben két dologra kell figyelni: egyrészt a díjfizetés kizárólag bankkártyás fizetéssel teljesíthetõ, másrészt a biztosítási fedezet értelemszerûen csak az adott nap hátralévõ részére vonatkozik – hívta fel a figyelmet Cseh Anett, a Netrisk.hu üzlet- és termékfejlesztési vezetõje. – Mivel ilyenkor már jellemzõen igen kevés idõ marad a hosszas mérlegelésre, a biztosításközvetítõk feladata az, hogy gyorsan áttekinthetõ felületekkel könnyítsék meg a leginkább testre szabott biztosítási módozat kiválasztását.”