Minden az autógyártók kezébe kerül idõvel
2017.06.14
Röviden így lehetne összefoglalni Sean Carey elõadásának tartalmát, ami a gépjármû javítási szektor egyik legnagyobb nemzetközi konferenciáján, az IBIS Global Summit 2017-en hangzott el. Az SCG Management Consultants elnöke szerint az elõzetesen vártakhoz képest lényegesen gyorsabban mennek végbe azok a változások valamennyi érintett szektorban, melyeket a connected car és az autonóm jármûvek terjedése indít útjára.

Carey szerint a jármûbiztosítás lesz az egyik elsõ áldozata a fejlõdésnek, legalábbis jelenlegi formájában. A legvalószínûbb forgatókönyv szerint az autógyártók saját tevékenységi körükbe emelik az általuk gyártott jármûvek biztosítását, legkésõbb a teljesen autonóm kocsik megjelenésekor. Elmondása szerint ez lesz az a pont, amikor a folyamatban a biztosító mint olyan, feleslegessé válik, hiszen az emberi közremûködés kiiktatásával az utas felelõssége megszûnik, a baleset leggyakrabban vagy a saját, vagy a balesetben esetlegesen résztvevõ másik jármû hibájából ered, ráadásul az autó és az "okos" infrastruktúra minden adatot rögzít és elküld a gyártónak. Ebben a felállásban nem marad tér a biztosítónak, hiszen az autó akár a balesetet követõ percben már küldheti is automatikusan a kártérítési igényt, az elszenvedett károk pontos költségvonzatával, sõt akár azok javítási folyamatát is elindíthatja. 

Ráadásul a jelenleginél lényegesen ritkábban kell balesetekkel számolni. A várakozások szerint 2040-re 80%-al csökken majd a balesetek száma, de már 2020-ra is 29%-os csökkenéssel lehet számolni a különféle asszisztencia szolgáltatások terjedésének köszönhetõen. Az okosabb, biztonságosabb autók azonban lényegesen drágábbak is lesznek, 2020-ra ugyancsak 29%-os emelkedés várható az átlagos javítási költségekben. De nem ez a legnagyobb probléma Carey szerint, hanem az, hogy nagyítóval kell majd keresni azokat a mûhelyeket és hálózatokat, akik egyáltalán képesek lesznek megjavítani az okosjármûveket. Állítása szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a biztosítás mellett éppen a szervízelés lesz a második terület, amit csakhamar saját hatáskörükbe emelnek az autógyártók.