Régebben a "kockázat" azt jelentette, hogy ügyelni kell a ragadozókra, vagy hogy télen elfogy az élelem. Most az agyunknak összetett modern fenyegetésekkel kell foglalkoznia, az éghajlatváltozástól a megélhetési válságig. De vajon ki tudunk-e szabadulni a rövid távú gondolkodás ősi csapdájából? 

Mi a kockázatosabb: egy oroszlán, amely mindjárt lecsap rád, vagy egy jéghegy, amelyik a messzi távolban elolvad? Mindkettő veszélyt jelent az emberi életre. De a hosszú távú veszély felismerésének és az arra való reagálásnak a képessége elmarad ahhoz képest, hogy készséggel ragadunk lándzsát vagy követ, hogy elriasszuk a nagymacskát.  

Az a képességünk, hogy a közvetlen környezetünkre koncentráljunk, egykor az életben maradás praktikus mechanizmusa volt. Most ez a rövid távú beállítottság sodorhatja veszélybe a világot. Bár tisztában vagyunk az előttünk álló kihívásokkal, az ezek alapján való cselekvés már más tészta. A COVID-19 világjárvány sürgető jellege drámai változásokat idézett elő, a lezárásoktól a virtuális munkáig; az éghajlatváltozás lassú válsága nem váltotta ki ugyanezt a hatást.

A 2023-as globális kockázatokról szóló jelentés a világunkat fenyegető különböző, egymással összefüggő veszélyeket vizsgálja és nem meglepő módon az éghajlatváltozást jelöli meg az egyik legnagyobb hosszú távú kockázatként, amelyet nem kezelünk megfelelően. Valóban a mi hibánk, hogy nem cselekszünk hosszú távon? Vagy az evolúciót hibáztathatjuk ezért?

30000 éves lemaradásban van a gondolkodásunk

A tudósok szerint agyunk nem sokat változott az elmúlt 30 000 évben. Ez alatt az idő alatt azonban vadászás-gyűjtögetéstől eljutottunk a gyárak, milliókat eltartó városok és algoritmusok létrehozásáig. Más szóval az agyunk a túlélési döntések meghozatalára született, nem pedig a jelzáloghitelek és az éghajlatváltozás problémáinak megoldására.

A modern élet ráadásul ezt a rövid távú gondolkodást és figyelmet használja ki. A közösségi médián megjelenő like-ok és kommentek azonnali sikerérzetet okoznak, a cukros ételek az élelemszerzési ösztönünkre játszanak, az online vásárlás pedig azt jelenti, hogy nem kell várnunk arra, amit szeretnénk - holnapra kiszállítják. 

A kormányok és az üzleti vezetők ugyanezekkel a problémákkal szembesülnek, de sokkal nagyobb léptékben. Egy vezető 10 000 évvel ezelőtt nem tudott volna milliókat befolyásolni egyetlen döntésével. 

Mivel az agyunk nem tud együtt fejlődni a környezetünkkel, a kérdés továbbra is az: tudunk-e hatékonyan gondolkodni és tervezni hosszú távon?

Miért fontos a hosszú távú gondolkodás? 

A hosszú távú gondolkodás az a gyakorlat, amikor tudatosan mérlegeljük, hogy mi történhet a jövőben. Ez előrelátást igényel, és magában foglalja a ma meghozott döntések és választások jövőre gyakorolt következményeinek megkérdőjelezését. Ha jól csináljuk, akkor a hosszú távú gondolkodás segíthet egy jobb jövő építésében.

Állandó harc folyik azonban a ma előttünk álló és az egyre olvadó jéghegy jelentette távoli problémák között. Példa erre Oroszország ukrajnai inváziója, amely elindította azt, amit a Nemzetközi Energiaügynökség "az első igazán globális energiaválságnak" nevezett. Ennek következtében a globális vezetők egyre inkább az energiabiztonság, a megfizethetőség és a fenntarthatóság közötti választás kényszerével szembesülnek. A szénfelhasználás 2022-ben új csúcsot ért el, annak ellenére, hogy a világ vezetői általában egyetértenek abban, hogy sürgősen meg kell küzdeni az éghajlatváltozás egzisztenciális fenyegetésével.

A politika rövid távú jellege súlyosbítja ezeket a kihívásokat. A legtöbb demokráciában 4-6 évenként vannak kitűzött választások, ami arra kényszeríti a politikusokat, hogy olyan intézkedéseket helyezzenek előtérbe, amelyek gyorsan pozitív hatást gyakorolnak, még akkor is, ha ezzel problémákat halmoznak fel a jövőre nézve.

Miért lehet rossz a rövid távú gondolkodás  

Ha a politika a rövid távú gondolkodás felé hajlik, akkor ez még inkább igaz az üzleti világra. 1950-ben egy new york-i tőzsdei részvényt átlag nyolc évig tartottak a befektetők. Ez a szám 2006 óta kevesebb mint egy évre csökkent, ami nagyrészt a technológia által lehetővé tett kereskedésnek és a rövid távú nyereséget kereső fedezeti alapoknak köszönhető. Emellett a vállalatok élettartama is csökkent: 1970-ben az S&P 500-ban szereplő vállalatok átlagos élettartama 35 év volt. 2018-ra az átlagos élettartam 20 évre csökkent, 2030-ra pedig várhatóan 15 év alá csökken.

Egyes üzleti vezetők megpróbáltak változtatni ezen. Még 2018-ban Warren Buffet amerikai üzleti mágnás és Jamie Dimon, a JPMorgan Chase bank vezérigazgatója arra szólította fel a tőzsdei vállalatokat, hogy hagyjanak fel a negyedéves eredmény-előrejelzések kiadásával, mert azok túlzottan a rövid távú nyereségre összpontosítanak, a hosszú távú stratégia, a növekedés és a fenntarthatóság rovására.

A rövidtávú szemlélet egy másik aggasztó gazdasági trendben is megjelenik: az önellátásra és a protekcionizmusra való törekvésben. A világjárvány, az ukrajnai konfliktus és az ebből eredő ellátási lánc problémák arra ösztönözték a kormányokat és a vállalatokat, hogy nagyobb önellátásra törekedjenek, például a külföldi vállalatokkal való együttműködésre vonatkozó korlátozások szigorításával. Ez a megközelítés azonban hosszú távon visszafelé sülhet el a már említett kockázati jelentés szerint: "Ez a kitűzött céllal ellentétes eredményekre vezethet, csökkentve a rugalmasságot és a termelékenységet, és egy olyan gazdasági korszak végét jelentheti, amelyet az olcsóbb és globalizált tőke, munkaerő, nyersanyagok és áruk jellemeztek". 

Más szóval, a rövid távú érdekek védelmére irányuló ösztön egy hosszabb távú gazdasági válságba csúszhat át, amely mindenki számára káros lesz.

Az önismeret a mentőövünk  

Lehet, hogy rövidtávra vagyunk beprogramozva, de a jó hír az, hogy önismeretre képes faj vagyunk, amely képes korrigálni.

Az ENSZ éghajlatváltozási konferenciája, a COP27 világossá tette, hogy bár az előrehaladás üteme túl lassú, néhány, az éghajlatváltozás kezelésére irányuló, nagyon is szükséges erőfeszítés már látható. Az évtizedek óta tartó megbeszélések eredményeként létrejött a veszteség- és kárenyhítési alap, hogy finanszírozást biztosítson az éghajlati katasztrófák által súlyosan sújtott sérülékeny országok számára. Emellett az éghajlatváltozás által veszélyeztetett országokat támogató Alkalmazkodási Alap finanszírozásának növeléséről is döntöttek. Az ENSZ bejelentette azt is, hogy további 3,1 milliárd dollárt fektet be az éghajlati katasztrófákra figyelmeztető rendszerekbe.

És bár a technológia a rövid távú szemléletünkre játszik, a jövőnk védelmére is használható. Ennek egyik kiemelkedő példája a Millennium Seed Bank (MSB) nevű magbank, amely a világ legnagyobb, vadon élő növényeket megőrző intézménye. Immáron 40 ezer különböző növényfaj szárított magvait őrzik, több mint 2,4 milliárd darab magocska pihen árvíz-, bomba- és sugárzásbiztos páncéltermekben. Mivel ötből két növényfajt a kihalás veszélye fenyeget, a cél az, hogy a magbank segítségével jelenünk biodiverzitási krízishelyzetében remény nyíljon az eltűnőben lévő növények megóvására.

Egy dolog világos: az első lépés a kockázatokkal való küzdelemben az, ha tisztában vagyunk vele, hogy milyen fenyegetések állnak előttünk. A jövőbe való előretekintésre, a perspektívára ősi agyunknak nagy szüksége van.