Az építõiparból harmincezer ember hiányzik
2017.10.19
Már 20-30 ezer ember hiányzik az építõiparból, többek között azért, mert hiába emelkedtek a kivitelezési díjak, rossz a bérszerkezet, a megemelt bérek nem jutnak el az alsó szintekig. (vg.hu)

Már 20-30 ezer ember hiányzik az építõiparból, többek között azért, mert hiába emelkedtek a kivitelezési díjak, rossz a bérszerkezet, a pluszpénzek nem jutnak el az alsó szintekig, nagy részük eltûnik a kkv-szektorban, ahol az alkalmazottak 90 százaléka továbbra is minimálbéres, és a cégek nem költenek fejlesztésre. A szakképzett munkaerõ kivándorlását tehát nem sikerült megállítani, pedig a pénz, amelybõl emelni lehetne a béreket, már ott van az ágazatban – összegezte a helyzetet a Market Zrt. elnök-vezérigazgatója, Scheer Sándor. A leányvállalatain keresztül 827 munkavállalót, köztük 237 szakmérnököt foglalkoztató, jelenleg 42 – zömmel nagy – projekten dolgozó, az idén várhatóan már több mint 106 milliárd forintos árbevételt elkönyvelõ óriáscég vezére szerint súlyos gondot okoz a középvállalkozói réteg mohósága.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja!