Magyarországon napról-napra nyilvánvalóbb, hogy félmillióval kevesebb - munkaerõpiacra beérõ - gyerekkel és 600 ezernél is több kivándorlóval, illetve tartósan külföldön dolgozóval - azaz a mai adatokhoz képest legalább 1,1 millió fõvel kevesebb járulékfizetõvel - nem lehet biztosítani az addigra kétszázezerrel több nyugdíjas ellátmányát a ma megszokott szinten 2030-ban. Késõbb még rosszabb lesz a helyzet, hiszen a 2040-es években nyugdíjba hömpölyög az utolsó nagy létszámú magyar generáció, a Ratkó-unokák nemzedéke is, akik után rémisztõ demográfiai sivatag szárítja ki a járulékfizetési potenciált. (portfolio.hu)Ki meri ezt megmondani az idõseknek és még inkább a leendõ öregeknek? Látjuk a választ: senki. A kormányzat, különösen a választások közeledtével, nyugtat: a rendszer fenntartható, nem kell aggódni. Persze halkan azért hozzáteszi, hogy legfeljebb 2030-ig lehet abban reménykedni, hogy többé-kevésbé a jelenlegi szinten mûködtethetõ a nyugdíjrendszer. Már ez is túlzóan optimista várakozásnak tûnik, hiszen minden felmérés arról számol be, hogy az itthon tanuló és dolgozó fiatalok jó része a külföldre költözést tervezgeti, azaz itthon nem kívánja a közterheket viselni.
Jelenleg az egyetlen érdemi megoldásnak az öngondoskodás látszik, nem véletlenül támogatja az állam adójóváírással a nyugdíj-elõtakarékossági lehetõségeket. S aki erre csak legyint, annak tudnia kell, hogy az öngondoskodást bármely okból elutasító döntésével törvényszerûen a gyerekei "nyakába varrta" magát, akiket a törvények (az utóbbi években drámai mértékben szigorított) erejénél fogva szülõtartási kötelezettség terhel.
A teljes cikk ide kattintva olvasható