Turizmus 2017-ben: 1,3 milliárdan keltek útra
2018.01.16
A nemzetközi turizmus 7 százalékkal nõtt 2017-ben, meghaladva az 1,3 milliárd utazót a világon, ami felülmúlja a várakozásokat - közölte az MTI a madridi székhelyû Turisztikai Világszervezet (UNWTO) hétfõn nyilvánosságra hozott jelentésére hivatkozva.

Az elmúlt hét évet tekintve a tavaly keltek a legtöbben útra, s az UNWTO szerint a növekedés folytatódhat 2018-ban, igaz, mérsékeltebb, 4-5 százalékos ütemben.

"A nemzetközi utazások továbbra is erõteljesen növekednek, megszilárdítva a turisztikai ágazatot, mint a gazdasági fejlõdés motorját. A világ harmadik exportágazataként a turizmus elengedhetetlen a munkahelyteremtéshez és a fellendüléséhez az egész világon" - hangsúlyozta Zurab Pololikashvili, a szervezet fõtitkára.

Térségekre bontva a legnagyobb mértékû, 8 százalékos bõvülést Európában és Afrikában tapasztalták. Európába 671 millió turista érkezett a világ más részeirõl, míg Afrikát 62 millióan választották.

A legnépszerûbb úti célok európai országok voltak: az elsõ helyen továbbra is Franciaország áll, azonban azt, hogy pontosan hány turista utazott oda, csak késõbb hozzák nyilvánosságra. A második leglátogatottabb ország Spanyolország volt a múlt évben, a 82 millió külföldi turistának köszönhetõen 2016-hoz képest 9 százalékos növekedést jegyezhet.