Egy év alatt 4,6 százalékot drágultak a lakások az EU-ban
2018.01.19
Egy év alatt 4,6 százalékkal drágultak a lakások az EU-ban, az euro-zónában 4,1 5-os volt az áremelkedés. Magyarország a 10,2 százalékos éves emelkedéssel az élmezõnyben van, de már nincs az elsõ három helyen - idézi az Eurostat legfrissebb elemzését a Portfolio.hu.

2017 harmadik negyedévében a leggyorsabban Izlandon nõttek a lakásárak, ott több mint 20 százalékkal kerültek többe az egy évvel korábbihoz képest. Az EU országai közül Csehország áll az élen 12,3 százalékkal, azt követi Írország 12 százalékkal, de tíz százalék feletti az emelkedés Portugáliában, Hollandiában és Magyarországon is. 

Az EU átlagához legközelebb Észtország áll, ahol 4,7 százalékkal drágultak a lakások. Régiónként nézve Kelet-Európa lakásárai magasabb ütemben emelkednek, mint a nyugat-európaiak.

A legrosszabbul tavaly az olasz lakáspiac teljesített, ahol minimálisan csökkentek az árak, míg Cipruson lényegében stagnálásról beszélhetünk. Bár az elemzés Görögországot nem említi, feltehetõen ott is inkább a stagnáló, mint a növekedõ piac jelei látszanának.

Az inflációval korrigálva azonban az éves reál lakásár változás 2017 III. negyedévében már csak 7,7 százalék volt Magyarországon, míg ezen a listán 11,4 százalékkal Írország áll az élen - olvasható az OTP Ingatlanpont elemzésében. 2015-höz képest viszont - két évet vizsgálva - még mindig Magyarország az elsõ a lakások drágulásában, az infláció levonásával 24,6 százalékos áremelkedéssel.