Bolygónk klímája folyamatosan változik, ami több tényezõ hatásából eredõ folyamat. Ezek egy része természetes, évmilliók távlatában tetten érhetõ, ám az ipari forradalom óta ezekre rárakódik az emberi tevékenység hatása.

Az okok között elsõ helyen kell említeni a légkör felsõ szintjén takaróként ránk terülõ üvegházhatású gázokat, amelyek koncentrációjuk arányában tartják vissza a felszínrõl távozni kívánó hõenergiát. A jelenség ugyanaz, mint a fóliasátorban vagy üvegházban.

A baj tehát akkor kezdõdött, amikor az ipari forradalommal elkezdõdött a fosszilis energiahordozók tömeges elégetése. Megbomlott egy dinamikus egyensúly, fõleg az eddig szén, kõolaj, földgáz formájában megkötött szén-dioxid szabadult és szabadul egyre nagyobb mennyiségben a légkörbe. A klímaváltozás gyors üteme soha nem látott kihívás elé állítja az emberiséget, miközben a pontos hatásokat még mindig nem ismerjük.

Az azonban már most egyértelmû, hogy a vízzel minden szempontból komoly gondok lesznek. Sõt, a tavalyi év idõjárását áttekintve már az éghajlatváltozás hazánkra jósolt következményeibõl is ízelítõt kaptunk aszályok, hirtelen lezúduló, özönvízszerû esõk formájában.

A portál megkérdezte dr. Szöllõsi-Nagy András egyetemi tanárt, az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának elnökét arról, hogy mire számíthatunk a jövõben.

A tudósok matematikai modellekkel, számítógépes programokkal szimulálják a klímaváltozás lehetséges hatásait. Becsléseken alapuló forgatókönyvekrõl van szó, nagy a bizonytalanság. Egy valami viszont egyértelmû: A klímaváltozás hatásainak zöme a következõ 100-200 évben érvényesül, és ezek 80 százaléka a vízen keresztül, a vízzel és a víz által manifesztálódik
– mondta a portálnak Szöllõsi-Nagy András.

Felgyorsul a víz körforgása, és ennek eredményeképp megnõ a szélsõséges események gyakorisága. Földünkön a víz mennyisége õsidõktõl fogva adott, kevesebb most sem lesz belõle, csak a körforgás gyorsul fel. Az üvegházhatású gázok egyre több hõt zárnak be az atmoszférába, növekszik a felszíni hõmérséklet, intenzívebbé válik a párolgás, általa pedig a csapadékképzõdés és -hullás. Több árvízre, a másik oldalon pedig hosszabb aszályos idõszakokra kell készülnünk.

"Várhatóan már az évszázad végére jelentõsen megnõ az idõjárási szélsõségek gyakorisága, olyan idõszakokban is árvizekre kell számítanunk, amikor korábban nem. Ezek globális várakozások, egészen pontosan nem lehet megmondani, Magyarországot, illetve egyes területeit milyen mértékben érintik majd. A már említett klímamodelleken keresztül ma még felettébb bizonytalan megkülönböztetni a jelet a zajtól, ám hatása már mérhetõ" – fogalmazott a professzor.

Az emberiség elõtt most tehát két út áll. Vagy drasztikusan csökkenti, megszünteti az üvegházhatású gázok kibocsátását, vagy alkalmazkodik. Az elsõ esetben a melegedés ugyan nem áll le egyik pillanatról a másikra, de ezzel elkerülhetnénk, hogy irányíthatatlanná váljon. A második esetben pedig a vizeket kell az emberhez vinni vagy az embert a vízhez. A lényeg a vízzel való fenntartható gazdálkodás.

A kettõ együtt lehet a leghatásosabb, de óriási tartalékok utóbbiban rejtõznek. Hatalmas felelõsség, hogyan alakítjuk. Szöllõsi-Nagy András két alapvetõ szintet említ: "a »hardveres« feladat a víz megtartása többek között víztározók építésével, a »szoftveres« pedig az elõrejelzések és a várható hatások pontosítása."

A vízügyi szakmán belül is véghez kell vinni a szemléletváltást, szakítani kell azzal a régi dogmával, miszerint csak a víz kártételei ellen kell védekezni. Nem küzdeni kell ellene, hanem gazdálkodni vele, megtanulni együtt élni a néha szeszélyes vízjárással.

A víz tehát nem fog elfogyni, de egyre többen használjuk az adott készletet, a klímaváltozás hatására pedig változni fog az eloszlása. Ezzel megnövekszik a víz konfliktuspotenciálja is, Szöllõsi-Nagy szerint nagyon fontos, hogy a politika és a publikum is megértse, hogy a vízhiány jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést és megoldandó feladatot.