A Wall Street sosem változik, mivel az emberi természet nem változik; a pénzpiacokon ugyanazok a jelenségek ismétlõdnek – idézte a szakember Edwin Lefévre Egy spekuláns feljegyzései címû klasszikusát. A jelenlegi hangulat ismerõs lehet azoknak, akik már a 2000-es dotkom- vagy a 2008-as ingatlanlufi idõszakára emlékeznek: elsöprõ az optimizmus, a befektetõk ignorálják a tõkepiaci kockázatokat, a döntéseikbe egyre több irracionális elem épül be. Ennek kötvénypiaci vetülete, hogy Ausztria nemrég egy 200 százalékos hozamú, ám 100 éves futamidejû kötvényt bocsátott ki, illetve Argentína is egy 100 éves lejáratú állampapírral lépett piacra, miközben nyugati szomszédunk a megelõzõ évszázad során például többször is elveszítette a függetlenségét, a dél-amerikai ország pedig körülbelül négy-öt államcsõdöt is átélt ugyanezen idõ alatt. A két példa azt jelzi, hogy egy jelentõs félreárazás tapasztalható a nullkamatok világában.

„A gazdaságpolitikusok ugyan törekszenek arra, hogy egészséges gazdaságot teremtsenek, azonban a gazdasági életre erõteljesen jellemzõ a ciklikusság, aminek nyomán túlhevülések, pénzügyi buborékok, lufik alakulnak ki, vagyis tartósan és jelentõsen elszakadunk a fundamentumoktól” – mondta Nagy Dániel. A globálisan alacsony kamatszintek általánosan túlértékeltté tették az összes eszközt, ennek az idõszaknak azonban nagyon sok jel szerint hamarosan vége szakadhat. Most a részvények, a kötvények, az ingatlanok, a kriptodevizák is drágák: a nullkamatok feltolták az eszközárakat, a gazdaságok stimulálásra, növekedési pályára való állításának következtében paradox módon nem fogyasztói, hanem az eszközárinflációt sikerült generálni. A pénz értékének megõrzése vagy hozam termelése érdekében egyre kockázatosabb eszközökbe terelõdtek a befektetõk. Elgondolkodtató jelenség, hogy az amerikai tízéves kötvények éves hozama a 80-as években még 15 százalék körül járt, ma viszont alig több mint 2 százalék – ez sok befektetõi döntést megmagyaráz.

A közelgõ trendfordulónak ugyanakkor számos jele van. A munkaerõköltségek emelkednek – kimerülõben a globális munkaerõ-tartalék –, magában a globalizációban is trendforduló történt (erre utal Trump megválasztása és a Brexit), folyamatosan emelkedik a bérinfláció, a globális és a régiós jegybankok pedig a szigorítás útjára léptek: a hozamcsökkenés 35 éves periódusa után várhatóan újra meg kell barátkoznunk a magasabb kamatszintekkel, még ha most még hihetetlennek is tûnhet. A jegybanki eszközvásárlások minden bizonnyal véget érnek, a részvénypiacon pedig lefékezõdhet a markáns emelkedés, helyette oldalazásra, korrekciókkal taglalt idõszakra érdemes számítani. 

Kína továbbra is jelentõs kockázati faktor, ahol a megerõsödött politikai hatalom kész arra, hogy fájdalmas gazdasági reformokat és monetáris szigorítást hajtson végre. Az ázsiai országban tovább emelkedhet az infláció, továbbá hatalmasra nõtt a hitelbuborék, ami a GDP majdnem háromszorosára rúg, szinte sose látott történelmi hitelbuboréknak felel meg. 

Nagy Dániel szerint az elõttünk álló idõszakban – amely több tõkepiaci aspektusában az 1966 és 1982 közötti ciklushoz lehet hasonló, amikor is az amerikai tõzsdeindex nagyjából 15 év alatt nem tudott magasabb szintre kerülni – ismét megnõ az aktív vagyonkezelés jelentõsége, vagyis a hozamok mellett a kockázatok menedzselésére is kellõ hangsúlyt kell helyezni. A HOLD a régiós befektetések mellett a globális tõkepiacra koncentrál. Kelet-Közép-Európa még mindig az egyik legolcsóbb piac (miközben az USA-ban az elmúlt száz évben csak kétszer voltak drágábbak a részvények a mostani szintnél), ahol azonban erõs divergencia mutatkozik: Csehországban, Lengyelországban és Romániában monetáris szigorítás tapasztalható, Magyarországon viszont változatlanul laza a monetáris és a fiskális politika: az MNB továbbra is a gyenge forinttal igyekszik stimulálni a gazdaságot. Félõ lehet azonban, hogy a mostani túlhevülési kockázatok nyomán egy recessziós környezetben a kontraciklikus, hûtésre koncentráló gazdaságpolitika alkalmazása nagyobb fájdalmakkal járhat majd késõbb. 

Ahogyan arra Nagy Dániel rámutatott, a befektetési klíma egyelõre nem a racionalitás, hanem még mindig a túlhevülés, a „mánia” jeleit mutatja: a dotkomlufi elõtti idõkhöz hasonlóan a technológiai részvények vezetésével szinte minden eszköz kiugróan teljesít, ami nagy mértékben köszönhetõ annak, hogy a három vezetõ globális jegybank az utóbbi években megközelítõleg 15 ezer milliárd dollár értékben vásárolt eszközöket, a bõséges likviditás nagyon támogatóan hatott a tõkepiacokra. Figyelmeztetésre okot adó jel, hogy a kisbefektetõi hangulat rendkívül optimista, a volatilitási index 50 éve a legalacsonyabb szintre került. Ugyanakkor az értékalapú befektetõk már érzékelik a feltámadó ellenszelet. Látják a béremelkedési dinamikát (pl. Kína már Portugália és Görögország bérszínvonalán, Brazília szintje fölött termel), várakozásuk szerint visszatérhet a fogyasztói infláció, aminek nyomán kamatemelésekre lehet felkészülni a korábban említett strukturális trendfordulón felül, ami negatív üzenet a kötvényeknek és ennek nyomán a részvényeknek. A változást jelzi például a kriptodevizák mozgása: minden a közelgõ korrekció irányába mutat. A szakértõ szerint a hazai választási év a politikán keresztül vélhetõen nem okoz jelentõs meglepetést, a befektetõk már beárazták a legvalószínûbb forgatókönyvet.