![](https://mabisz.hu/szemle/wp-content/uploads/szemle/img-7783.jpg)
Svébis Mihály a legfontosabb feladatok egyikeként jelölte meg az egészségügybõl jelenleg hiányzó szakemberek pótlását, és arra hívta fel a figyelmet, hogy míg az elvándorlók aránya a teljes hazai orvostársadalom 12 százalékát teszi ki, addig 16 százalék felett van a belföldi pályaelhagyók aránya.
Nagy Ferenc, a Magyar Orvosi Kamara fõtitkára kiemelte: az elmúlt években tapasztalt, jelentõs arányú orvoskivándorlás mára csökkenõ, illetve stagnáló tendenciát mutat. A hiányzók pótlása ugyanakkor még „nagyon hosszú és kemény feladat lesz”, ezt a fiatalok képzésével és a külföldön dolgozók hazacsábításával lehet és kell megoldani – fogalmazott, megjegyezve: hasonlóan fontos teendõ a jelenleg még „zilált” betegutak rendezetté tétele.
Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház fõigazgatója a megnyitón kiemelte: munkatársi közösségük példát mutatott abban, hogy alig egy esztendõ alatt „miként kell kimászni a gödörbõl”. Intézményük ennek köszönhetõen vált országosan is elismert stabil, magas szakmai színvonalat képviselõ és kiegyensúlyozott gazdálkodású hellyé – közölte.