Kulcsszerephez juthat a BRICS–csoport
2018.07.29
A kereskedelmi háború árnyékában fontos szerephez juthat az öt legnagyobb feltörekvõ gazdaság, ha sikerül szorosabbra fûzniük egymás között a szálakat a johannesburgi csúcson. Kína már megkezdte a lövészárkok ásását - írja a vg.hu.

Aligha övezte még ekkora figyelem az úgynevezett BRICS-országok találkozóját, mint a johannesburgi csúcsot. Donald Trump amerikai elnök protekcionista gazdaságpolitikája és az egyre nagyobb méreteket öltõ kereskedelmi háború ugyanis új értelmet adhat a társulásnak. Egyes piaci vélemények szerint a geopolitikai feszültség összekovácsolja majd a tagországokat, Kína vagy Oroszország pedig akár új frontvonalat nyithat az Egyesült Államokkal szembeni harcában.

Az öt legnagyobb feltörekvõ piacot, Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítõ gazdasági társulás tizedik csúcstalálkozójára ráadásul további 22 országot hívtak meg, ebbõl 19 afrikai ország, de ott lesz többek között a török elnök, Recep Tayyip Erdogan is.

Elemzõk szerint az Egyesült Államok elleni összefogás borítékolható, és nem pusztán azért, mert Kína minden gazdasági és politikai erejét beveti majd ennek érdekében, hanem azért is, mert a Washington által az acélra és alumíniumra kivetett védõvámok a kisebb gazdaságokat – köztük például Dél-Afrikát is – negatívan érintik. 

A BRICS-et ma már nem árt komolyan venni, az öt tagállam összterméke 2017 végén meghaladta a 17 ezermilliárd dollárt, amely magasabb az Európai Unió GDP-jénél, és az amerikai gazdaságénak mintegy 90 százaléka. A szervezõdés súlya a világgazdaságban 2007 és 2017 között 17 százalékról 32 százalékra emelkedett, kereskedelmi volumene 94 százalékkal bõvült, aránya a globális kereskedelemben 11 százalékról 16 százalékra ugrott.

A világgazdaság növekedésének felét már a BRICS-országok adják, a Világbank becslése szerint összesített GDP-jük 2019-ben 4,7 százalékkal bõvül, szemben a fejlett piaci 1,7 százalékos ütemmel. Mindezek ellenére a tagok közötti kereskedelem 9 százalékkal csökkent az elmúlt öt évben, és 2017 végén már csak 312 milliárd dollárt tett ki. Ebben hozhat áttörést elemzõk szerint a kereskedelmi háború, a szálakat pedig ironikus módon éppen Trump fûzi majd szorosabbra.

A szakértõk arra számítanak, hogy bár a BRICS nem üzen nyíltan hadat az Egyesült Államoknak, ám közös nyilatkozatban határozottan elítélik a protekcionizmust, és védelmükbe veszik a Világkereskedelmi Szervezetet. Emellett elõreláthatólag új kereskedelmi megállapodások is születnek, miközben megnõhet a BRICS által életre hívott multilaterális fejlesztési intézmény, az Új Fejlesztési Bank (NDB) szerepe is. Mindennek már vannak elõjelei, hiszen a pénzintézet jóváhagyott Oroszország számára egy 600 millió dolláros hitelkeretet, amelybõl dél-afrikai és kínai energetikai és infrastrukturális beruházások valósulnak meg. Az NDB úgy számol, hogy idén 4 milliárd dollárt hitelez a BRICS-tagoknak, de a bank megnyitná kapuit más országok elõtt is, növelve szerepét a feltörekvõ gazdaságokban.