A több évnyi tartós, de enyhe értékvesztés után a forint jelentõsen leértékelõdött: az április végi árfolyam július elejére 6%- kal csökkent az euróhoz és 10%-kal a dollárhoz képest, majd enyhén korrigált.
Régiónkban az év eleje óta a lengyel zloty és a cseh korona is leértékelõdött az euróhoz képest: július végére az elõbbi 4%-kal, az utóbbi 2%-kal lett gyengébb. Ugyanakkor a román lej stabil maradt, míg a forint 5%-kal értékelõdött le ebben az idõszakban.
Az MNB a gazdasági növekedés fenntartása, valamint a költségvetés olcsó finanszírozása érdekében folytatott laza monetáris politikája egyre jobban távolodik a vezetõ, valamint a régiós jegybankok monetáris szigorítást elõtérbe helyezõ politikájától. Ezzel az MNB a világ egyik leglazább jegybankjává vált. A laza monetáris politika fenntarthatóságához a devizahitelek arányának csökkenése is hozzájárult: az államadósságon belül a deviza részaránya 50%-ról 20% alá csökkent, míg a háztartások devizaadóssága teljesen eltûnt – köszönhetõen az EU források beáramlásának.
A forint gyengülése várható volt ugyan, a májusi gyengülés sebessége és mértéke azonban váratlan volt. A kockázatos, de mégis alacsony hozamú országok – így Magyarország - állampapírjai vesztettek vonzerejükbõl, így emelkedett a kötvények hozama, miközben a forintban befektetõ külföldiek nagy része csökkentette hazai eszközállományát, s ez okozta a nagy volatilitást.
A leértékelõdõ hazai fizetõeszköz elvileg több csatornán keresztül képes hatást gyakorolni a gazdaságra. Az importált termékek árának növekedése növeli a fogyasztói árindexet. Számos termék esetén az emelkedõ importár akár ki is árazhatja a piacról a behozott terméket, ami a hazai termelõk számára jelentõsebb áremelést tesz lehetõvé. Ezen túlmenõen az áremelkedésben eddig még nem jelent meg az elmúlt évek nagy keresetemelkedésének hatása sem, ami az importverseny gyengülése esetén erõteljesebben érvényesülhet az árakban. E veszélyekre azonban a jegybank nem reagált, mivel úgy vélte, hogy fõ céljának - a stabil, 3% alatti infláció megtartásához - a jelenlegi intézkedések is elegendõk.
A júniusi infláció azonban már 3,1% volt (bár ehhez kétségtelenül jelentõsen hozzájárult az olaj világpiaci árának megugrása), ami ha tartós maradna, jegybanki lépést kellene kiváltania.
A gyengülõ hazai valuta javíthatná a gazdaság versenyképességét, mivel elvben ösztönzi az exportot. A gyenge forint exportösztönzõ hatását azonban korlátozza, hogy az export túlnyomó részét a multinacionális cégek bonyolítják le, melyek jellemzõen nagy importaránnyal dolgoznak, s melyek belsõ elszámolásában az árfolyam kevésbé kulcsfontosságú tényezõ. Ennél jelentõsebb hatásúak az egyedi nyílt vagy bújtatott állami támogatások, kedvezmények. A gyengülõ forint egyrészt nagyobb kiadást jelent a költségvetés számára a finanszírozási oldalon, másrészt a még be nem folyt EU-támogatások „felértékelõdése” többletpénzt jelent, ami növeli a költségvetés bevételeit. 320 Ft/euró árfolyam mellett a le nem hívott EU források átértékelõdésén 300-350 milliárd forint többlet keletkezik a költségvetésben. Továbbá a jegybank is jelentõs árfolyamnyereséget ér el devizatartalék átértékelõdése következtében, hiszen 1%-os leértékelõdés 70-80 milliárd forint nyereséget jelent a jegybank számára, lehetõvé téve annak alapítványi felhasználását vagy költségvetési befizetését is.
Ennek fényében ismét felvetõdik a kérdés, hogy a jegybank célja valóban pusztán az infláció kordában tartása, vagy más tényezõk is szerepet játszanak-e monetáris politikája alakításában. Az infláció tartósan a 3%-os szint fölött maradása esetén a jegybank törvényben rögzített célja és a nem nyilvános céljai (saját nyereség elérése és a költségvetés olcsó finanszírozása) közé szorulhat. Ebben az esetben az egyik legfontosabb jegybanki eszköz, a hitelesség is gyorsan elértéktelenedhet, mely az elmúlt idõszakban bevezetett jegybanki eszközök és a monetáris politika transzparenciájának csökkenése miatt is különös figyelmet érdemel.