Végtörlesztés: már csak egy bankhoz fordulhatunk, de lassan vége a dalnak!
2012.01.16
Utoljára tegnap fogadott be a végtörlesztéshez forinthitelre vonatkozó kérelmet a TakarékPont. Egyetlen bank maradt a vártán – nyilvánvalóan az sem sokáig – írja az énpénzem.hu.

Az FHB 2012-es kiváltó hitelénél egy „apróbb\" módosítást ejtett a kondíciós listában, miszerint „rögzített árfolyamon történõ végtörlesztéshez a kölcsön nem igényelhetõ\". Ezzel tehát az FHB is abbahagyta a végtörlesztésben való részvételt, legalábbis az új kérelmek befogadását.

A nagybankok közül így egyedül az OTP maradt. Az énpénzem.hu érdeklõdésére, hogy meddig fordulhatnak ide a végtörlesztõk, érzékeltették, hogy bármelyik percben lezárhatják az egészet. A hátralévõ két hétben nyilvánvalóan egyre kisebb az esély arra, hogy a most beadott kérelmekbõl hitelfolyósítás is lehessen (a határidõt pedig, mint ismert, február végérõl január 30-ára hozták elõre a bankszövetséggel való megállapodás keretében).

A meglehetõsen sok takarékszövetkezetet összefogó TakarékPont hálózat már pénteken (január 13-án) befejezte a kiváltó hitelekre vonatkozó kérelmek befogadását. Akadnak még takarékok, amelyeknél külön nem jelzik, hogy kiszállnának a végtörlesztési kölcsönzésbõl. Ezzel kapcsolatban azonban érdemes gondolni arra, hogy a devizakiváltó hitel elnevezés (mint az az FHB-nál is jól látszik) önmagában nem jelenti azt, hogy ezt a kölcsönt a végtörlesztéshez is fel lehetne használni.