Továbbra is riasztó mértékben hagyják figyelmen kívül az előírásokat a kgfb-re kötelezett robogók és e-rollerek tulajdonosai. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) becslése szerint a közel 700 ezer segédmotoros kerékpár 55-60 százaléka, míg az érintett mintegy 50 ezer roller 70-80 százaléka az előírt biztosítási fedezet nélkül vesz részt a forgalomban.
A robogók esetében a kötelező biztosítás megkötésének alacsony aránya immár évtizedek óta fennálló probléma. Rendszám híján a hatóságoknak nehezebb kiszűrni a biztosítatlan járműveket; erre többnyire csak baleset vagy közúti igazoltatás során derül fény. Időről időre felmerül ugyan a rendszám bevezetése ezeknél a járműveknél is, ám ez a végrehajtás technikai és költségvonzatai miatt rendre elmarad. Az e-rollerek viszonylag rövid ideje résztvevői a közúti közlekedésnek, ám az általuk okozott balesetek megszaporodása miatt 2024 nyarától a nagyobb teljesítményű modellekre szintén kiterjesztették a biztosítási kötelezettséget.
A tudatos közlekedés nem ér véget a bukósisaknál
Egy robogó kötelező biztosítása ma évente átlagosan 8-10 ezer forintból jön ki, e-rollerre pedig már 5-6 ezer forintos díjon is köthető kgfb. Egy közúti igazoltatásnál a kgfb nélkül közlekedő robogósokra kirótt mulasztási bírság ezeknek az összegeknek a sokszorosa lehet. Ám az igazi ráfizetés egy baleset során érheti a kötelező nélkül közlekedőket.
„Amennyiben a károkozó nem rendelkezik kgfb-vel, a károsult kárát a MABISZ Kártalanítási Számlája rendezi ugyan, ám a kifizetett összeget a jogszabály értelmében a kárt okozó járművezetőtől vagy tulajdonostól teljes egészében visszakövetelik. Személyi sérülés esetén ez az összeg könnyen milliós nagyságrendű is lehet, ami hosszú időre eladósíthatja a felelőtlen rollerezőt vagy motorost” – figyelmeztet Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.
Tiszta lappal indulhat az is, aki eddig elmulasztotta a biztosításkötést
Akár segédmotoros kerékpárral, akár rollerrel mulasztotta valaki megkötni eddig a kötelező biztosítást, nincsen félnivalója, ha mielőbb pótolja ezt a hiányosságát. A kötelező biztosítást megkötő robogós vagy rolleres is tiszta lappal indul: a korábbi időszakra nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében, igazoltatáskor pedig a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban rendelkezik-e a jármű biztosítással. Rendszám híján a biztosítók a vázszámra kötnek kötelezőt. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.
„A kötelező biztosítás ugyanakkor csak a másoknak okozott károkra nyújt fedezetet. A rollereseknek ezért azt javasoljuk, hogy a kötelező mellé kössenek balesetbiztosítást is: a kis méretű kerekek és a rossz minőségű útburkolat miatt előbb-utóbb szinte mindenki átélhet kisebb-nagyobb balesetet ezzel a járművel” – tanácsolja a FBAMSZ szakértője.