Az árvizek elleni védekezés egyre kevésbé pusztán vízügyi kérdés: a várostervezés, az infrastruktúra, a korai riasztás és a társadalmi alkalmazkodóképesség egyaránt meghatározza, mekkora károkat okoz egy szélsőséges esemény.
Erre hívja fel a figyelmet az International Journal of River Basin Management folyóiratban megjelent „Recent flood disasters in Europe (2007–2025): comparative analysis and policy implications for climate-resilient governance” című tanulmány, amely 2007 és 2025 között bekövetkezett jelentős európai árvízi események tapasztalatait elemezte. A szerzők az Integrált Árvízkockázat-kezelés (Integrated Flood Risk Management, IFRM) szemléletét alkalmazva azt vizsgálták, hogyan alakítja a veszély, a kitettség, a sérülékenység és a kormányzás együtt az árvízi károkat.
A téma súlyát jól mutatja, hogy 2024-ben a világon bekövetkezett árvízi katasztrófák több mint 8700 ember halálát okozták, a gazdasági veszteségek pedig meghaladták a 450 milliárd eurót. Az előző évtizedben a globális veszteségek mintegy 2,7 ezer milliárd eurót tettek ki. Európában az elmúlt évek nagy folyóárvizei és városi villámárvizei egyaránt megmutatták, hogy a hagyományos védekezési és vészhelyzeti rendszerek önmagukban nem minden esetben képesek lépést tartani a változó kockázatokkal.
1. A városok egyre nagyobb szerepet játszanak az árvízi károkban
A tanulmány egyik legfontosabb tanulsága, hogy az urbanizáció jelentősen növelheti az árvízi kitettséget. A nagy folyók áradásai mellett egyre komolyabb problémát jelentenek a sűrűn lakott területeken kialakuló villámárvizek. A kockázatot különösen az növeli, ha emberek, utak, közművek vagy más kritikus infrastruktúrák árvízveszélyes területeken koncentrálódnak.
A városi területeken ráadásul a nagy kiterjedésű burkolt felületek miatt a csapadékvíz nehezebben szivárog a talajba, miközben a vízelvezető rendszerek szélsőséges esőzések esetén könnyen elérhetik kapacitásuk határát. Az árvízkockázat csökkentése ezért már a területhasználat és a várostervezés szintjén elkezdődik.
2. Az urbanizáció és a nem megfelelő vízelvezetés felerősítheti a szélsőséges csapadék hatását
A kutatás külön is kiemeli, hogy a városi beépítés módja és a vízelvezetési rendszerek állapota meghatározhatja, mekkora kár következik be ugyanakkora mennyiségű csapadékból. A problémát nem feltétlenül az jelenti, hogy egy területre korábban nem látott mennyiségű víz érkezik, hanem az is, hogy a városi környezet mennyire képes azt elvezetni vagy ideiglenesen visszatartani.
A szerzők szerint ezért az árvízi ellenálló képesség javításához a kritikus infrastruktúra megerősítése mellett a városi tervezésben is nagyobb hangsúlyt kell kapniuk a természetes vízmegtartó megoldásoknak és a kockázatot csökkentő területhasználatnak. Bizonyos, különösen veszélyeztetett területeken hosszabb távon az áthelyezés lehetőségének vizsgálata is indokolt lehet.
3. Az éghajlati szélsőségek tovább növelhetik a kockázatot
A vizsgált események egy további visszatérő jellemzője az éghajlati szélsőségek és a tartós időjárási helyzetek szerepe. Az intenzív csapadékesemények, illetve az olyan időjárási helyzetek, amelyek hosszabb ideig fennmaradnak egy térség felett, jelentős terhelést róhatnak a folyókra és a városi vízelvezető rendszerekre.
A tanulmány ugyanakkor nem önmagában az időjárási eseményt tekinti a károk magyarázatának. A szerzők megközelítése szerint ugyanaz a fizikai veszély nagyon különböző következményekkel járhat attól függően, hogy az adott térség mennyire kitett és sérülékeny, illetve milyen intézményi és infrastrukturális kapacitások állnak rendelkezésre.
4. A korai riasztás leggyengébb pontja az „utolsó kilométer” lehet
Az elmúlt években sokat fejlődtek az árvízi előrejelzési és korai figyelmeztető rendszerek, a technológiai fejlődés azonban önmagában nem garantálja a károk mérséklését. A kutatás szerint továbbra is komoly kihívást jelent, hogy a figyelmeztetés eljusson az érintett emberekhez, és ők időben meg is értsék, illetve végre is hajtsák a szükséges intézkedéseket.
Az úgynevezett „last mile”, vagyis az utolsó kilométer problémája ezért a technológiai mellett kommunikációs és intézményi kérdés is. A cell broadcast és más korszerű riasztási megoldások akkor lehetnek igazán hatékonyak, ha a lakosság és a helyi intézmények egyaránt felkészültek arra, hogyan reagáljanak a kapott üzenetre.
5. Nem minden európai térség rendelkezik azonos alkalmazkodási és helyreállítási képességgel
Az árvízi károk mértékében jelentős különbségeket okoz az is, hogy az egyes térségek milyen erőforrásokkal rendelkeznek a megelőzéshez, a védekezéshez és a helyreállításhoz. A tanulmány szerint ebben szerepet játszik az infrastruktúra állapota, az intézmények kapacitása, a gazdasági erőforrások és a biztosítási lefedettség is.
Így két, hasonló fizikai jellemzőkkel rendelkező árvíz egészen eltérő következményekkel járhat: különbözhet a károk nagysága, az érintett közösségek terhelése és az újjáépítéshez szükséges idő is. A szerzők ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy az árvízi reziliencia kialakításakor a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket is figyelembe kell venni.
Közös európai válaszra van szükség
Az öt tanulság közös pontja, hogy az árvízi kockázat kezelése nem szűkíthető le a folyók szabályozására vagy az árvízvédelmi infrastruktúrára. A kutatás egy olyan kormányzási megközelítés szükségességét hangsúlyozza, amely az árvízi kockázati információkat szorosabban beépíti a várostervezésbe, fejleszti a gyors és cselekvésre ösztönző riasztási rendszereket, ellenállóbbá teszi a kritikus infrastruktúrát, valamint erősíti a folyóvízgyűjtő szintű együttműködést és adatmegosztást.
A szerzők szerint az árvízi ellenálló képességhez tehát nemcsak jobb előrejelzésekre és technológiákra van szükség. Legalább ilyen fontos a tudatos tervezés, a hatékony kommunikáció, az intézmények együttműködése és az egyes térségek eltérő társadalmi-gazdasági adottságainak figyelembevétele. Az árvíz kockázatát ugyanis nemcsak az határozza meg, hogy mennyi víz érkezik, hanem az is, hogy egy térség mennyire felkészülten várja.