Kiderült, mi különbözteti meg a legjobb európai biztosítókat
2026.10.28

A legjobban teljesítő európai nem-életbiztosítók nem feltétlenül a legnagyobb tőketartalékokkal rendelkeznek. A Howden Re 42 biztosító hároméves teljesítményét vizsgáló elemzése szerint a jövedelmezőséget elsősorban a szigorú kockázatvállalási fegyelem, a tőke hatékony felhasználása és a viszontbiztosítás stratégiai alkalmazása határozza meg.

A biztosítási piac újabb szakaszába lépve egyre fontosabbá válik, hogy a biztosítók ne csupán a rendelkezésükre álló tőke nagyságára, hanem annak megtérülésére is figyeljenek. A Howden Re The Era of Deliberate Insurance című jelentése 42 európai nem-életbiztosító 2023 és 2025 közötti pénzügyi teljesítményét hasonlította össze. Az elemzés az átlagos saját tőke arányos megtérülést (ROE), a kombinált hányadost, a Szolvencia II szerinti tőkemegfelelési mutatót és a díjbevételhez viszonyított tőkeigényt vizsgálta.

Az eredmények szerint a kiemelkedő teljesítményhez nem elegendő a jelentős tőkeállomány: a biztosítóknak azt is tudatosan kell meghatározniuk, milyen kockázatokat vállalnak, melyeket tartanak meg saját mérlegükben, és mekkora tőkét rendelnek az egyes tevékenységeikhez.

Jelentős különbségek a jövedelmezőségben

A vizsgált társaságok között számottevő eltérések mutatkoztak a jövedelmezőség és a tőkehatékonyság tekintetében. A legerősebb teljesítményt nyújtó biztosítók átlagos saját tőke arányos megtérülése 22,3 százalék volt, miközben kombinált hányadosuk 89,6 százalékot tett ki. Szolvencia II szerinti tőkemegfelelési mutatójuk átlagosan 186 százalék volt.

Ezzel szemben a leggyengébben teljesítő csoportban a ROE mindössze 4,7 százalékot ért el, a kombinált hányados 100,2 százalékra emelkedett, a tőkemegfelelési mutató pedig átlagosan 333 százalék volt. A két csoport közötti különbség arra utal, hogy a magasabb tőkeellátottság önmagában nem garantál jobb pénzügyi eredményeket.

A teljesítménykülönbségek a vizsgált vállalatok üzleti modelljétől és tulajdonosi hátterétől függetlenül is megjelentek. A jelentés nem azonosított egyetlen olyan szervezeti vagy működési modellt sem, amely következetesen felülteljesítette volna a többit. A meghatározó tényező inkább az volt, hogy a biztosítók mennyire tudatosan alakították kockázatvállalásukat és tőkeszerkezetüket.

A jövedelmezőség alapja a biztosítási tevékenység

A Howden Re elemzése szerint a biztosítói hozamok különbségeit a kockázatvállalás eredményessége hozzávetőleg kétszer akkora mértékben magyarázza, mint a tőkeszerkezet. A legjobb kombinált hányadossal rendelkező biztosítók negyedének átlagos saját tőke arányos megtérülése megközelítette a 17 százalékot, míg a leggyengébb biztosítástechnikai eredményeket elérő negyedé körülbelül 4 százalék volt.

A kombinált hányados a kárráfordítások és a működési költségek díjbevételhez viszonyított arányát mutatja. A 100 százalék alatti érték azt jelzi, hogy a biztosító biztosítástechnikai tevékenysége összességében nyereséges, míg a 100 százalék feletti mutató biztosítástechnikai veszteséget jelez.

A jó kockázatvállalási eredmény ugyanakkor önmagában még nem biztosít kiemelkedő megtérülést. A tőke hatékony felhasználása felerősítheti a kedvező biztosítástechnikai és befektetési eredményeket, míg a szükségesnél nagyobb tőkeállomány visszafoghatja a megtérülést. Hasonlóképpen, a tőkeigény mérséklése sem ellensúlyozza a gyenge biztosítástechnikai teljesítményt.

A jelentés ezért a két tényező összehangolását tekinti a tartósan jó eredmények egyik legfontosabb feltételének.

Háromszoros tőkeigény, lényegesen alacsonyabb hozam

A vizsgálat egyik legszembetűnőbb megállapítása a tőkehatékonyság terén mutatkozó különbség. A tőkehatékony, magas megtérülést elérő biztosítók minden 100 euró bruttó díjbevételre körülbelül 28 euró tőkét tartottak fenn. Az alacsonyabb hozamú, tőkeigényes csoportban ugyanez az érték mintegy 86 euró volt.

Vagyis az utóbbi társaságok hozzávetőleg háromszor annyi tőkét kötöttek le, miközben megtérülésük a kiemelkedő teljesítményű csoporténak csupán töredéke volt.

A jelentés szerint a piaci szereplők között jelentős különbségek maradtak fenn a tőke felhasználásában. A vizsgált három év során a szolvenciamutatók hozzávetőleg 130 százalék és 450 százalék feletti értékek között mozogtak, miközben a saját tőke arányos megtérülés a nullához közeli szinttől a 35 százalékot meghaladó értékig terjedt.

A nagyobb tőketartalék természetesen fontos védelmet jelenthet a kedvezőtlen eseményekkel szemben. A kérdés az, hogy a biztonság érdekében lekötött többlettőke arányban áll-e az általa nyújtott védelemmel, illetve megfelelő megtérülést biztosít-e. A hatékony tőkemenedzsment célja nem a tőkeállomány mindenáron történő csökkentése, hanem annak meghatározása, hogy a biztosító kockázataihoz és üzleti céljaihoz mekkora tőke szükséges.

A viszontbiztosítás a tőkeoptimalizálás eszköze is

A Howden Re szerint a viszontbiztosítás szerepét érdemes a kárkifizetésekből eredő veszteségek mérséklésén túl, a tőkeszerkezet alakításában is értelmezni. A biztosítóknak azt kell mérlegelniük, mely kockázatok megtartása indokolt, és melyek azok, amelyek jelentős tőkét kötnek le anélkül, hogy megfelelő hozamot termelnének.

A jelentés a viszontbiztosítási piac változásait is fontos lehetőségként értékeli. A kapacitások visszatérésével és az árak enyhülésével a biztosítók kedvezőbb feltételek mellett gondolhatják újra kockázatmegtartási szintjeiket, valamint a mérlegükben vállalt kockázatok összetételét. Ez lehetőséget teremthet arra, hogy a viszontbiztosítási programokat ne automatikusan, a korábbi konstrukciókat követve újítsák meg, hanem a tőkeigényhez és a megtérülési célokhoz igazítsák.

A kiemelkedő teljesítményű társaságok a jelentés szerint jellemzően azokat a kockázatokat tartják meg, amelyek árazásában, az adatok felhasználásában vagy az értékesítési csatornákban versenyelőnnyel rendelkeznek. Azokat a kockázatokat viszont, amelyekhez nem társul megfelelő hozam, vagy amelyek aránytalan volatilitást és tőkeigényt okoznak, célszerű lehet viszontbiztosítás útján átadni.

A döntések során a befektetési kockázatokat sem lehet figyelmen kívül hagyni. A jelentés rámutat, hogy a biztosítók tőkeigényének jelentős részét a befektetési oldalon vállalt piaci kockázatok is meghatározhatják. A viszontbiztosítási struktúra, a befektetések összetétele és a kötelezettségek jellemzői ezért egymással összefüggő tényezők.

Összehangolt mérlegstratégia szükséges

A Howden Re öt fő lépést javasol a biztosítók számára. Elsőként érdemes kockázattípusonként felmérni a tőkeigényt, és megvizsgálni, hogy az egyes kockázatok megfelelő hozamot termelnek-e, illetve hogyan viselkedne a mérleg kedvezőtlen piaci körülmények között. Ezt követően meg kell határozni, mely kockázatokat indokolt saját állományban tartani, és melyeket célszerű átadni.

A harmadik lépés a befektetéseknek a biztosítási kötelezettségekhez való igazítása, különös tekintettel a futamidőre, a devizanemre és az inflációs kitettségre. A negyedik a szavatolótőke célértékének és a megtérülési elvárásoknak az összehangolása, beleértve azt is, hogyan hasznosítják a szükséges szintet meghaladó tőkét. Végül a társaságoknak saját adataikra és kockázati profiljukra kell támaszkodniuk, nem pedig kizárólag a piaci átlagokból kiindulniuk.

Fontos korlát, hogy a jelentésben szereplő összehasonlítás a nyilvánosan közölt tőkeadatokra épült, és nem vizsgálta stressztesztekkel a biztosítók ellenálló képességét. Az alacsonyabb szolvenciamutató tehát csak akkor jelenthet előnyt, ha a biztosító kedvezőtlen, de reálisan elképzelhető helyzetekben is megőrzi pénzügyi stabilitását.

A kutatás végkövetkeztetése szerint a változó piaci környezetben azok a biztosítók kerülhetnek előnybe, amelyek a kockázatvállalást, a viszontbiztosítást, a befektetéseket és a tőkegazdálkodást egységes stratégia részeként kezelik. A tartósan jó teljesítményhez nem a lehető legnagyobb tőketartalék, hanem a kockázatokhoz igazodó, fegyelmezett és tudatos tőkeallokáció teremthet megfelelő alapot.