Ismét tesztelik az európai biztosítókat
2014.04.30
Az európai biztosítókat ellenõrzés alá fogják vonni, hogy felmérjék, üzletileg életképesek tudnak-e maradni akkor is, ha a történelmi mélyponton lévõ kamatlábak továbbra is ilyen alacsonyak maradnak.

Az alacsony kamatlábak jelentõsen megnehezítik a biztosítók számára, hogy eszközbefektetéseikbõl bevételt generáljanak, amely kérdésessé teszi, hogy képesek-e a biztosítottaknak járó pénzek kifizetésére. Éppen ezért az az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) a következõ hetekben vizsgálatot folytat ennek kiderítésére, melynek eredményeit várhatóan novemberben teszik közzé.

A felügyeletek ugyanakkor még nem döntötték el, hogy milyen részletesen fogják nyilvánosságra hozni az eredményeket – közölte az EIOPA elnöke. A vizsgálat ugyanis nem az egyes vállalatok kudarcáról szól, ez nem egy megfelelt/nem felelt meg teszt – mondta Gabriel Bernardino a Reutersnek.

Még mindig tágyalások folynak a novemberben megjelenõ jelentés részletességi szintjérõl, de a legutóbbi, 2011-es jelentésnél biztosan több információt fog tartalmazni a mostani – tette hozzá Bernardino.

A teszt eredményei alapján a nemzeti felügyeleti hatóságokra vár majd a feladat, hogy lépéseket tegyenek, amennyiben egy adott cég esetében tõkeemelésre lesz szükség. A vizsgálat során arra keresik a választ, hogy miként tudnak megbirkózni a biztosítók egye elméleti stressz-helyzetekben, mint amilyen az államkötvények, vállalati kötvények vagy éppen részvények értékének esése.

A teszt során az alacsony hozamkörnyezetbeli mûködést is vizsgálni fogják, hogy kiderüljön, mi a teendõ – ha egyáltalán lehet valamit ez ügyben tenni – abban az esetben, ha tartósan alacsonyak maradnak a kamatok.

A teszt júniusban fejezõdik be, a nyár folyamán pedig a nemzeti szabályozó hatóságok fogják áttekinteni az eredményeket, majd elsõ alkalommal, uniós szinten is átnézik azokat, ami azt jelenti, hogy egyes biztosítók eredményeit az EIOPA is megvizsgálhatja.

Az EIOPA várhatóan ezen a héten közzéteszi a tesztben szereplõ forgatókönyveket. A vizsgálat az EU 28 tagországa élet- és nem-életbiztosítási ágazatának legalább felét érinteni fogja.