Százmilliárdokat költünk hálapénzre: van más megoldás!
2012.02.24
A hálapénzért nem kap többletszolgáltatást az egészségügyben a beteg, az üzleti biztosítók viszont tudnak többletszolgáltatást nyújtani, ha belépnek erre a piacra - mondta Paál Zoltán, a Generali-Providencia vezérigazgató-helyettese csütörtökön a biztosító sajtóklubjában, Budapesten. 2009-ben 460 milliárd forint volt az egészségügyi magánkiadások összege.

Az üzleti biztosítók pluszforrást hoznak az egészségügyi rendszerbe, amit januártól támogat az szja-törvény azzal, hogy a munkáltató által kötött kiegészítõ egészségbiztosítás díja adó- és járulékmentes - idézi a vezérigazgató-helyettest az MTI.

Az EU-ban, illetve az OECD-országokban - átlagosan - 26 százalék a teljes egészségügyi kiadásból a magánfinanszírozási hányad, Magyarországon, a hálapénzzel együtt meghaladja a 30 százalékot. Errõl Orosz Éva egyetemi tanár, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetõje beszélt a sajtóklubban.

Európában az egészségügy finanszírozását - országonként eltérõen - 60 és 80 százalék között vállalja az állam. A kisebb részt kiegészítõ biztosításból, illetve a beteg közvetlen hozzájárulásából teremtik elõ. Például Franciaországban a lakosság 90 százalékának van kiegészítõ egészségbiztosítása, a szegények ilyen biztosítását az állam fizeti - közölte Orosz Éva.

Van példa arra, hogy az állami betegbiztosító kiegészítõ biztosítást is árul, és arra is, hogy az államilag kötelezõ betegbiztosítást magánbiztosítók mûködtetik.

A magyar üzleti biztosítók - zömében - csak úgynevezett összeg-biztosítást kínálnak egészségügyi biztosítás gyanánt. A beteg napi térítést, illetve a beavatkozáshoz rendelt pénzösszeget kap. Az ilyen biztosítás szolgáltatását többnyire a hálapénz kifizetésére költik - részletezte a magyar helyzetet Paál Zoltán. Mára annyira romlott a helyzet, hogy a hálapénzért sem kap a beteg pluszszolgáltatást, és itt nyílik tér az üzleti biztosítóknak.

Pluszszolgáltatás lehet például a várólista lerövidítése úgy, hogy a biztosító fizeti a vizsgálat vagy beavatkozás költségét. A kórházakban ugyanis nem az eszköz és a személyzet hiányzik, hanem az állami egészségbiztosító finanszírozása. Ezt pótolják, friss forrással az üzleti biztosítók - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

A biztosító 500 fõs mintán végzett felmérésébõl kiderült, hogy egy középkorú ember évi 5-6 alkalommal megy el orvoshoz, és - a szûrõvizsgálatok nélkül - évi 30 ezer forint hálapénzt ad. Ezt is be lehetne forgatni a kiegészítõ biztosításba - vélte Paál Zoltán.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mennyibe kerülhetnek ezek a biztosítások, Paál Zoltán elmondta, évi 100 ezer és 300 ezer forint közti sávba esne a díj, amely attól is függ, milyen szolgáltatások kerülnek az adott biztosítási csomagba.

A csomagok tartalmához adott iránymutatást Orosz Éva azzal, hogy ismertette a KSH adatait, amelyek a 2009-es egészségügyi magánkiadásokat tartalmazták. A teljes összeg 460 milliárd forint volt, ebbõl 240-290 milliárd forintot tett ki a gyógyszerkiadás, 90 milliárdot a fogászat, 65 milliárdot a járóbeteg-, és 40 milliárdot a fekvõbeteg-ellátás.