Dr. Vokó Zoltán, az Országos Egészségfejlesztési Intézet fõigazgatója a hazai népegészségügyi kihívásokról és fejlesztésekrõl tartott elõadást, melyben az elmúlt 25 év egészségügyi trendjeirõl, a politikai és makrogazdasági környezetrõl, a kihívásokról és lehetõségekrõl, valamint az azonnali beavatkozások szükségességérõl beszélt.

Az OECD historikus adatainak bemutatásából az derült ki, hogy a gazdasági fejlettség (egy fõre jutó GDP) és az egészségi állapot (születéskor várható élettartam) tengelyében hazánk meglehetõsen gyenge eredményeket tud felmutatni, nagyjából Törökországgal, Lengyelországgal, illetve Mexikóval alkotunk azonos csoportot.

A férfiak születéskor várható élettartama hazánkban történelmileg jóval alacsonyabb, mint az EU15, vagy az EU12 ország átlaga. 1970 és 1993 között ráadásul még csökkent is, amely alapesetben háborúk idején jellemzõ tendencia. A ’90-es évek elejére az EU15-höz képest 9 év volt a különbség a férfiak várható élettartamában, amely különbség alig csökkent.

A korai halálozás magas arána mögött Vokó Zoltán szerint jórészt a krónikus nem fertõzõ betegségek állnak, melyek közül a keringési, a daganatos és a májbetegségek elõfordulása hazánkban jóval magasabb.

Az egészségi állapot ugyan javult az elmúlt 25 évben, ehhez azonban az OEFI fõigazgatója szerint a Népegészségügyi Programok nem sokat adtak hozzá, mivel a programok nem voltak konzisztensek, a lakosságnak pedig csak igen kis szegmensét érték el. A megelõzés terén is keveset sikerült felmutatni, amiben a hosszú távú politikai támogatottság hiányának is szerepet tulajdonít Vokó.

A politikai és makrogazdasági környezet elemzése kapcsán Vokó hozzátette, hogy ma a közszolgáltatások szûkülése elkerülhetetlen a jelentõs közkiadás csökkentés miatt. Ennek megfelelõen számos korábban finanszírozott közszolgáltatást az állam nem, vagy csak kevésbé fog finanszírozni a jövõben.

A prevenció szükségességét is hangsúlyozta Vokó, amely középtávon valóban költségmegtakarítást eredményez, azonban hosszú távon, az élettartam és a passzív évek hosszának emelkedése miatt összességében többet kell szociális kiadásokra költenie az államnak. Megjegyezte: nem is a költségcsökkentés a cél, hanem a humántõke állapotának javítása!

Az egészségügyet fenyegetõ fõbb kockázati tényezõk, veszlyek között elsõsorban a lakosság egészségmûveltségének alacsony, valamint egészségmegtartása kedvezõtlen szintjét emelte ki a szakértõ. Szerinte az egészség nem szerepel megfelelõ súllyal az egyéni és a társadalmi döntésekben, de a kedvezõtlen pszicho-szociális tényezõk, így a lakhatási problémák, munkanélküliség is fenyegetést jelentenek az egészség, így az egészségügy számára.

Vokó szerint a megelõzés közfinanszírozást igényelne, továbbá a lassan 10 éves Népegészségügyi Stratégia is megújításra szorul.

A lehetõségekrõl beszélve megemlítette, hogy az EU-s forrásokból óriási összegeket lehet népegészségügyre allokálni, melyek nem programokra, hanem fejlesztésekre fordíthatók. Ez ezért fontos, mert intézményi, szervezeti kell kialakítani ahhoz, hogy a támogatás után is képesek legyenek tevékenységüket folytatni az intézmények. Vokó kihangsúlyozta azt is, hogy a termékadóból, alkohol és dohánytermékek adójából az államnak vissza kellene fordítania a népegészségügyi kiadásokra is a jövõben.

Kihívást jelent a szervezeti intézményrendszer szükséges átalakítása is, melyet a nem-fertõzõ megbetegedések megelõzésére is alkalmassá kell tenni. Az Országos Népegészségügyi Intézet ebben a monitorozási feladatokat láthatná el, a várhatóan létrejövõ egészség-kommunikációs központ létrehozása mellett.

Vokó szerint már tudjuk, mint kellene tenni, amelyben konszenzus is alakult ki a szakmán belül, azonban a megvalósításban paradigmaváltásra van szükség. A jövõben a népegészségügyi programoknak szélesebb társadalmi csoportot kell megcélozniuk, mivel korábban egy-egy beavatkozás nem ért el kritikus tömeget. Teljes életúton keresztül egészségfejlesztési beavatkozásnak kell érnie az egyént.

A tervezett beavatkozások közül a lakóhelyi, iskolai, munkahelyi, az egészségügyi ellátórendszert, a médiát, a szabályozást érintõ programokat emelte ki. Megemlítette a készülõ kistérségi, települési programokat, egészségfejlesztési irodák létrehozását, a teljes körû iskolai fejlesztéseket és az órarendbe épített egészségügyi ismeretátadást, a munkahelyi egészségfejlesztési programokat, melyekre a cégek támogatást szerezhetnek. Kiemelte a gyógyszerészek tervezett bevonását a megelõzésbe, az addiktológiai ellátás fejlesztését, a média szerepét az egészég-kommunikációs kampányok terén, az élelmiszerjelölés korszerûsítését, szabályozói oldalról pedig a nem-dohányzók védelmérõl szóló törvény létrejöttét, a termékadó bevezetését.