Aegon: túl bonyolultak a biztosítási termékek
2012.06.21
A világ egyik legnagyobb életbiztosítójának feje elismerte, hogy az iparág hitelességén esett csorba, mikor túlságosan összetett termékeket adott el a megtakarítók számára. Az Aegon vezére a Financial Timesnak azt mondta, hogy az életbiztosítók nyeresége ugyan megugrott a komplex temrékek értékesítésétõl, azonban az új piaci realitásokkal nem sikerült felvenniük a lépést.

Számos ország fogyasztóvédelmi csoportja már régóta kétségét fejezi ki a biztosítótársaságok által nyújtott megtakarítási és befektetési célú termékeinek átláthatóságával kapcsolatban, azonban Alex Wynaendts kijelentése most az iparág oldaláról is elismeri az aggodalmakat.

Az összetett termékek értékesítése „a hitelesség egyfajta hiányát termtette meg az iparágban” – fogalmazott a holland biztosító vezetõje, amely több mint 20 ország 47 millió ügyfelét látja el biztosítási szolgáltatásokkal.

„Az ügyfeleknek egyszerûbb és átláthatóbb termékekre van szükségük” – mondta a lapnak, elismerve egyúttal azt is, hogy a komplexitás a biztosítók profitjának kedvez, mivel az átláthatóság általában az árrés csökkenéséhez vezet.

Az Aegon jelenleg azon dolgozik, hogy visszanyerje a befektetõk bizalmát, miután a 2008-as válság után 3 milliárd dolláros állami tõkeinjekcióban részesült, egy éve azonban már a teljes összeget visszafizette. A csoport azt tervezi, hogy megduplázza a közvetlenül az ügyfeleknek történõ értékesítés forgalmát, amely 2015-re a teljes forgalom mintegy harmadát teszi majd ki.

Az Ernst & Young biztosítási vezetõje szerint az érett piacokon, mint például Amerikában, vagy Nyugat-Európában, a biztosítók úgy feldíszitették a termékeket mindenféle kiegészítõ szolgáltatásokkal, mint egy karácsonyfát, holott az ügyfelek nem szeretik a bonyolultságot. Éppen ezért gyakran nem is értették meg igazán, hogy mit vásároltak.