Akár egy TB-számla tönkretehet egy kisvállalkozást!
2012.08.14
Kevés vállalkozás van tisztában azzal, hogy egy-egy munkahelyi balesetet követõ egészségügyi ellátás költségeit a TB azonnal kiszámlázza a cégnek. Még mindig a vagyonbiztosításra van legnagyobb igény a vállalatok körében, pedig a jól megválasztott biztosítás a nehéz gazdasági körülmények között is biztos hátteret ad egy esetleges káresemény bekövetkeztekor – hívja fel a figyelmet a K&H Biztosító.

A vállalkozások általában ritkán tudják azt, hogy egy munkabaleset utáni egészségügyi ellátás, kórházi ápolás költségeit a tb kiszámlázza a munkaadónak. Ez az összeg már csonttörésnél is elérheti 150-250 ezer forintot, ami egy kisvállalkozásnál súlyos anyagi gondokat okozhat – véli Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

Tapasztalatai szerint a biztosítás megkötésénél általában a minél alacsonyabb díj elérése a vállalatok célja. Így azonban csak a kárrendezésnél tapasztalják meg, hogy néhány tízezer forintos díjmegtakarítással sokmilliós kártérítési összeget veszítettek el.

Másik gyakori probléma, hogy az évekkel korábban megkötött biztosítások esetén a vállalatok nem fordítanak figyelmet az értékkövetésre. A kár bekövetkeztekor azzal szembesülnek, hogy a vagyontárgy, ingatlan idõközben többet ér, mint a szerzõdéskötéskor, a biztosítás pedig csak a kár egy részét fedezi. Ennek elkerülésére a kisebb vállalkozások rendszerint automatikus indexálást kérnek, a nagyok pedig adatközléssel tartják karban biztosítási összegeiket. Sok biztosítás szûnik meg a cégek anyagi gondjai miatt, azok pedig, amelyek meg akarják tartani a szerzõdésüket, gyakran eltekintenek az indexálástól, az alulbiztosítás következményeit kockáztatva.

Csak azért kötik, mert kötelezõ?

A vállalkozások alapvetõen kétféle indíttatásból kötnek vagyon- és felelõsségbiztosításokat: elõrelátásból, vagy mert kötelezõ. Nagyon sok cég hitelfelvételi vagy pályázati folyamat feltételeként köt alapbiztosítást: ilyenkor általában nem mérlegelik, milyen védelmet ad számukra, és nem igazítják a vállalat mûködésének sajátosságaihoz.

A kiskereskedelmi cégek gyakran kötnek biztosítást betöréses lopásra, míg a mezõgazdasági vállalkozások a viharkárokra szeretnének fedezetet, a sok elektronikai, híradástechnikai eszközt használó vállalatok pedig a villámcsapás okozta károk következményeit szeretnék kivédeni. Az építõ-szerelõ munkákat végzõk sokszor igénylik a munkaadói felelõsségbiztosítás külföldi kiterjesztését.

Ez nem meglepõ, hiszen a kárkifizetések rendkívül magas értékûek lehetnek már idehaza is: eddig a legnagyobb összeget, 50 millió forintot a K&H Biztosító egy csonkolásos munkabaleset miatt fizette ki. A személyre szabott biztosításokat elsõsorban a nagyobb vállalatok veszik igénybe, míg a kisebb cégek csomagbiztosítások közül választanak.

A felelõsségbiztosítások a vállalkozások vagy azok alkalmazottjai által okozott károkat térítik meg. Az utóbbi években is volt arra példa, hogy vegyi anyagot szállító tartálykocsi közúti balesetet szenvedett, az így kiömlött vegyi anyag környezeti károsító hatása miatt több millió forint értékben állt helyt a biztosító. Termékhasználat során is rendkívül sokféle káresemény történhet: volt már rá példa, hogy élelmiszer csomagolóanyaga (konzervüveg szilánkja) okozott szájsérülést, amely után a biztosító kétmillió forintot térített, vagy a takarmányban lévõ gombafertõzés miatt elpusztult, súlyát vesztette a baromfiállomány 4 millió forintos kárt eredményezve. Különleges igényeket a felelõsségbiztosításoknál elsõsorban a termelõ-exportáló cégek fogalmaznak meg, amikor a külföldi partner elvárásai miatt kötnek ilyen szerzõdést.