Kgfb: több biztosító díjat emel
2013.03.04
A tavalyi kötelezõ biztosítási kampány nyertese már márciusban árat emel, és díjminimumot is bevezet. Van olyan cég, amelyik a meglévõ ügyfeleknek a tavalyelõtt meghirdetett, magasabb díjakat kínálja - írja a Világgazdaság.

A kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítási piac szereplõi közül szinte mindegyik változtat márciusban vagy áprilisban a tarifáin a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapja szerint - közölte a VG.

A lap szerint sok biztosítónál a változtatásra azért is szükség volt, mert a felügyelet kifogásolta a korábbi hirdetményeket, így ezekben korrigálni kellett a hibákat. A hatóságnak általában az nem tetszett, hogy egyes biztosítók a jogszabályban meghatározott 15 bonus-malus kategóriát kibõvítették, és fõleg egyes a B10 kategóriába tartozó ügyfeleknek a korábbiaknál is nagyobb kedvezményeket adtak, esetleg összevontak fokozatokat.

Ennek megfelelõen a most szerzõdõ autósok már nem nagyon találnak úgynevezett B10 extra vagy B10 plusz tarifákat, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy drágábban is szerzõdnek majd, az Unionnál például a B10 plusz fokozat eltûnésével a normál B10 kategória díjai csökkentek.

Az Aegon például március 31. után új díjakat hirdetett meg, amelyek egyes szegmensekben díjcsökkenést, másokban díjemelkedést hoznak az autósoknak. A romániai Astra itteni fióktelepénél az egyik legszembetûnõbb változás, hogy flottatarifákat is meghirdetett a cég, korábban ugyanis ilyen náluk nem volt.

A Generalinál és a Genertelnél számos módosítás található a tarifatáblázatokban. Ezek döntõ többsége a PSZÁF határozataival hozható összefüggésbe. A Genertelnél emellett megszûnik a miniCasco Bázis kedvezmény az új szerzõdõk viszont árengedményt kaphatnak.

A tavaly novemberi kampány nyertese, a K&H március elejétõl már emelte a díjait a teherautóknál és egyes területeken a személygépkocsiknál. Most bevezették a minimális díjat is, ez személygépkocsiknál évente 5496 forint lesz. A KÖBE is drágított, áprilistól viszont B2 bónuszfokozat fölött csökkenti a díjakat.

A Postánál is megszûnnek a bónuszfokozatokhoz járó kedvezmények, az MKB több kedvezmény mértékét csökkenti. Meglévõ szerzõdéseknél csökken a gyerekkedvezmény, igaz, az újaknál nõnek. A hûségkedvezmény mértéke is csökken, a robbanó anyagot szállító autók pótdíjának szorzója 9,9-rõl 99,9-re változik, vagyis a normál tarifa nagyjából százszorosáért szerzõdhetnek le a biztosítónál.