K&H: 204 ezer forint jut a nyaralásra
2019.07.22

A magyarok 67 százaléka tervezi, hogy elmegy nyaralni az idén. Akik nem mennek, azok leginkább azért, mert nincs rá pénzük. A nyaralók idén átlagosan 204 ezer forintot költenek a nyári pihenésre, 9 ezer forinttal többet, mint tavaly. Öt százalékuk azonban 500 ezer forintnál is többet szán erre a célra. A nyaralást tervezők többsége, 67 százaléka minden esetben köt utasbiztosítást.

A magyarok többsége megy nyaralni az idén és nagyobb összeget fordít a nyaralásra, mint tavaly - derül ki a K&H biztos jövő kutatásából. A felmérés szerint a 30-59 éves magyarok 67 százaléka biztosan vagy valószínűleg elmegy nyaralni az idén. A budapestiek körében többen tervezik a kikapcsolódást, 74 százalékuk menne pihenni, viszont a községekben élők alig több mint felének lesz erre lehetősége. Az érintettek 41 százaléka kettesben, 20 százaléka pedig hármasban tervezi a kikapcsolódást.

204 ezret költenénk, kettesben megyünk
A nyaraló magyarok átlagosan összesen 204 ezer forintot költenek majd az utazásra, ami 9 ezer forinttal haladja meg az egy évvel korábbi büdzsét. Az érintettek negyede 100 ezer forintnál kevesebből oldja meg az utazást, 50 százalékuk 100-300 ezer forintot, míg 11 százalékuk 300-500 ezret költene. A több mint félmillió forintos nyaralás csak a megkérdezettek 5 százalékának fér bele. Az utazási kiadásokat a válaszadók 77 százaléka teljes egészében, vagy döntően saját megtakarításból fizeti, míg a nyaralásra készülők 11 százalékának valamelyik családtagja segít be. A legtöbb esetben két embernek a pihenése jön ki ebből az összegből.

A kutatásból az is kiderül, hogy egy főre vetítve hogyan alakulnak a kiadások. Az egyedül utazók messze a legtöbbet, 147 ezer forintot költenek fejenként, míg a kettesben utazóknál 158 ezer forintra jön ki átlagosan a vakáció, amiből egy személynek 79 ezer forint a része. A négyen utazók már átlagosan 283 ezer forintot költenek összesen, így egy fő költsége 71 ezer forintra rúg.

Pénzhiány miatt maradhat ki a vakáció
A magyarok 33 százalékának várhatóan nem lesz lehetősége nyári pihenésre. Többségük - 59 százalékuk - a pénzhiánnyal indokolta ezt. Tavaly közel ugyanennyien mondtak le a szűkös anyagi lehetőségek miatt a pihenésről, míg 2017 második negyedévében, ennél többen, a megkérdezettek 71 százaléka tett így.

A nyaralást kihagyók 27 százaléka azzal indokolta ezt, hogy a megtakarítását más célra fordítaná. Ez főként a 30 éves korosztályra és a magasabb jövedelműekre volt jellemző. Az érintettek 12 százalékának egyszerűen ideje nincs a pihenésre, 9 százalék más családtagot gondoz, szintén 9 százaléknak pedig a partnere nem ér rá.

Súlyos kiadásoktól menthet meg
Az utazó magyarok többségének fontos a biztonság. Ez abból derül ki, hogy az érintettek 67 százaléka minden esetben köt utasbiztosítást, amely napi néhány 100 forintért baj esetén akár milliós kiadástól mentesíti a nyaralókat. A leginkább az 50-es korosztály tagjai és a budapestiek elővigyázatosak. Az utazást tervezők 19 százaléka néha, 14 százalékuk viszont soha nem gondoskodik a biztosításról utazás előtt.