Egyre nő az igény az asszisztencia szolgáltatásokra
2019.10.07

Az Europ Assistance Magyarország idén nyáron az egy évvel korábbihoz képest 26 százalékkal több, közel 78 ezer kárt rendezett. Az elmúlt 20 évben a cég összesen 1,1 millió esetben segített bajba jutott ügyfelein – vonta meg az idén 20. születésnapját ünneplő Europ Assistance Magyarország mérlegét Kalmár László, az Europ Assistance Magyarországért is felelős régiós vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

2019 nyarán a legtöbben – több mint 25 ezren, ami 13 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - utazás, nyaralás során felmerülő egészségügyi probléma miatt hívták az Europ Assistance Magyarország  segélyvonalát. Az esetek 80-85 százaléka úgynevezett „könnyű eset” volt, amelyet járóbetegellátás keretében orvosolni lehetett. A leggyakrabban Görögországban, illetve Törökországban és Horvátországban szorultak orvosi segítségre a nyaralók.

A nyári időszakban előfordult esetek 15-20 százaléka volt súlyosabb egészségügyi probléma, amikor a betegnek legalább egy éjszakát kórházban kellett töltenie. Minden évben előfordulnak igen súlyos, azonnali kórházi ellátást vagy műtétet igénylő esetek is.  

A közelmúltban történt, hogy éjfél körül egy, a Vörös-tengeren hajózó ügyféltől érkezett segélyhívás. A gyors orvosi konzultáció a tünetek alapján infarktust valószínűsített, miközben a sétahajó a legközelebbi kikötőtől 7-8 órányi távolságra haladt. Az asszisztencia szolgáltatónak sikerült az egyiptomi hadsereg egyik gyors egységét a betegért küldenie, akire a sikeres partot érés után még további szárazföldi szállítás várt, mire elérték a hurgadai kórházat. Ott a betegen azonnal el tudták végezni a szükséges CT- és MRI-vizsgálatokat, s meg tudta kapni a szükséges kezelést.

Ugyancsak a közelmúltban érkezett segélyhívás az egyik thaiföldi szigetről, egy 4 éves kislány szüleitől. A kislányt hányásos-hasmenéses tünetekkel, súlyosan kiszáradt állapotban kellett átszállítani a közeli pukheti kórházba, ahol azonban a kislány súlyos állapota miatt nem tudták megfelelően ellátni. Ekkor az asszisztencia szolgáltató orvosi javaslatra úgy döntött, hogy mentőrepülőt küld a gyerekért, és mielőbb Bangkokba szállíttatja. Ott azonnal az intenzív osztályra került, és csak további 5 hét kórházi kezelés után térhetett vissza szüleivel Magyarországra.

Mindkét eset szerencsésen végződött, a betegek maradandó egészségkárosodás nélkül megúszták a veszélyes kalandot. „Sokan azt gondolják, hogy velük ilyesmi nem történhet meg. A helyzet azonban az, hogy bárkivel, bármikor, bármi megtörténhet. Az vörös-tengeri ’eset’ megoldása 5 millió, a Thaiföldön megbetegedett kislány szállítása és kórházi ellátása 40 millió forintba került. Nem lehet eléggé hangsúlyozni – különösen Európán kívüli úti cél esetében –, hogy  figyeljünk arra is, hogy milyen egészségügyi ellátásra szóló limittel kötjük meg a biztosítást” – összegezi az esetek egyik fontos tanulságát Kalmár László.      

Idén nyáron gépjármű-meghibásodás miatt az egy évvel korábbihoz képest közel 21 százalékkal többen, csaknem 17 ezren kértek segítséget az Europ Assistance Magyarországtól. Az autós segélyhívások leggyakrabban Horvátországból, Ausztriából és Romániából érkeztek, de magas volt a hazai utakon felmerült műszaki probléma miatti segélykérés is.    

Az Europ Assistance Magyarország működésének eddigi 20 évében közel 1,1 millió esetben sietett ügyfelei segítségére. Csaknem 44 százalékban, 460 ezer esetben valamely utazással, egészségügyi problémával kapcsolatban szorultak segítségre az ügyfelek, 29 százalékban - 305 ezer esetben - a háztartásokban előforduló meghibásodás miatt riasztották az asszisztencia szolgáltatót. Az összes segélyhívás 27 százaléka, 284 ezer eset mögött valamely gépjárművel kapcsolatos elakadás, műszaki meghibásodás állt.   

„A növekvő esetszám piaci térnyerésünk mellett azt is mutatja, hogy egyre nagyobb az igény az asszisztencia szolgáltatásokra. A növekvő esetszám elismerése a minőségi szolgáltatásnak, valamint annak, hogy folyamatos innovációval újabb és újabb piaci igényekre tudunk megfelelő válaszokat adni” – hangsúlyozta Kalmár László.

Ez utóbbira példa – tette hozzá - a közelmúltban bevezetett havi AutóSOS termékünk, amely függetlenül az autó korától, illetve a lefutott kilométerek számától bármely személygépjárműre megköthető.

„2018-ban az év minden napján átlagosan több mint 530 esetben kértek tőlünk segítséget, így biztosak lehetünk benne, hogy ügyfeleink értékelik a gyors és magas minőségű szolgáltatást, amit nyújtani tudunk” – jelentette ki Kalmár László.