Elfogadták a nyugdíjak hordozhatóságára vonatkozó irányelvet
2013.06.25
Az Európai Tanács elfogadta a nyugdíjjogosultságok hordozhatóságára vonatkozó irányelvet (Pension Portability Directive), nyolc évvel azután, hogy az Európai Bizottság elsõ ízben bemutatta a jogszabály javaslatot, illetve egy hónappal azután, hogy Brüsszel beleegyezett abba, hogy elhalasszák a felülvizsgált IORP-irányelv elsõ pillérének bevezetését.

Az EU Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanácsa tegnap megállapodásra jutott az Európai Bizottság javaslatával kapcsolatban, a kiegészítõ nyugdíjjogosultságok hordozhatóságának javításáról.

A megállapodás értelmében az irányelv elõírja a tagállamoknak, hogy ültessenek jogrendjükbe minimumkövetelményeket azon állampolgárok nyugdíjjogosultságának megszerzésére és megõrzésére, akik másik uniós tagállamban vállalnak munkát.

Továbbra is a tagállamok felelõsek az országon belüli munahelyváltás feltételeiért, azonban a Bizottság azt várja, hogy a belsõ mobilitás esetén is a nyugdíjjogosultságok hordozhatóságára vonatkozó irányelv normáit alkalmazzák.

A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelõs biztos, Andor László szerint a javaslat Tanács általi elfogadása igen fontos lépés, hiszen ezáltal biztosíthatóvá válik, hogy a másik tagállamban munkát vállaló emberek ne veszítsék el nyugdíjjogosultságukat. Andor szerint nem szabad büntetni azokat az embereket, akik élnek a szabad mozgás jogával.

Ez nem csak az egyéni mobilitás, de egy valódi uniós munkaerõpiac mûködése szempontjából is fontos – tette hozzá Andor. Éppen ezért arra kérte az Európai Parlamentet, hogy a lehetõ leghamarabb fogadja el az irányelvet, hogy a tagállamok minél elõbb végrehajthassák azt.

A tanácsi döntésre azt követõen került sor, hogy immár nyolc éve zajlanak a tárgyalások a Tanácsban, az Európai Bizottság és a tagállamok között. Egy hónappal korábban a belsõ piacokét és szolgáltatásokért felelõs biztos, Michel Barnier bejelentette, hogy az IORP II irányelv elsõ pillére csak késõbb kerül bevezetésre.

Egyes országok jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a hordozhatósági irányelv végrehajtásáról, amelyrõl a szavazás már a küszöbön áll. Õk az irányelv egyes ellentmondásos elemeit is hajlandóak lennének elfogadni – mint a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges idõrõl és a nyugvó jogosultságokról szóló részek – ha Brüsszel elengedi az IORP II irányelv elsõ pillérjét.

A Bizottság elõször 2005-ben nyújtotta be irányelv javaslatát, mellyel az volt a célja, hogy javítsa a kiegészítõ nyugdíjjogosultságok hordozhatóságát, továbbá magasabb szintû harmonizációt érjenek el a tagállamok között a próbaidõket és a nyugdíjjogosultság átruházását illetõen.

Szintén célja az irányelvnek, hogy közös követelményt állítson fel a korábbi alkalmazottak nyugvó nyugdíjjogosultságaival, azok infláció-védelmével kapcsolatban. A tagállamok között azonban adózási kérdések is felmerültek, hiszen egyes országokban a nyugdíjjáradékok adómentesek, miközben a nyugdíjak adókötelesek.

2007-ben a Bizottság direktívára vonatkozó javaslatát nem fogadták el az országok egyhangúlag a Tanácsban, ezért az EB kénytelen volt felülvizsgálni azt, kihagyva belõle a hordozhatóságra vonatkozó rendelkezéseket és a próbaidõkre és a nyugvó jogosultságokra összpontosítva.