A lakosság fejlesztheti az Allianz termékeit
2013.07.26
Bárki benyújthatta újítását, ötletét az Allianz Hungária Zrt. által meghirdetett termékfejlesztési pályázaton. Összesen 118 javaslat érkezett be a felhívásra.

Az Allianz Hungária Zrt. mindig a való élethez, az emberekhez igazítja biztosítási termékeit. Éppen ezért májusban – idén már másodszor – pályázatot hirdetett a lakosság igényeinek megismerésére.

A szervezõk elsõsorban olyan lakossági, nem-életbiztosítási termékre vonatkozó ötleteket vártak, amelyek a piacon még nem léteznek, és a fogyasztók számára hasznos lenne, illetve olyanokat, amelyek a piacon már létezõ biztosításhoz kitalált módosított, újszerû elemmel kiegészített termékjavaslatok. Az újdonság figyelembevétele mellett a zsûritagok az üzleti, pénzügyi szempontokat és az informatikai megvalósíthatóságot is értékelték a nyertes kiválasztásánál.

Sok érdekes és újító javaslat érkezett be a pályázat résztvevõitõl, akik közül a nyertes 100 000 forint értékû wellness-utalványt nyert a benyújtott ötletével. Annak érdekében, hogy a legkedvezõbb termékpalettát, a legmegfelelõbb szolgáltatást nyújtsa ügyfelei számára, az Allianz Hungária Zrt. állandó megújulással és innovatív hozzáállással igyekszik kielégíteni a változó igényeket.