Több mint 2000 kárbejelentés érkezett az Allianzhoz
2020.02.07

Több, mint 2000 kárbejelentés érkezett az Allianzhoz az országon február első hetében áthaladó viharos erejű szél következményeként. Az Allianz mindent megtesz a megnövekedett kárbejelentések hatékony kezelése érdekében, és online megoldásaival segíti ügyfelei lehető leggyorsabb kiszolgálását.

A hónap eleje jókora csapadékmennyiséget és orkán erejű széllökéseket hozott. Ennek következtében 4-én kedden és 5-én szerdán, két nap alatt több, mint 1800 esethez riasztották a tűzoltókat. A vihar az észak-dunántúli megyékben lépett be az országba, majd elérte Zala és Pest megyét, a fővárost, majd Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Csongrád és Hajdú-Bihar megyékre is kiterjedt.

Az Allianz lakásbiztosításai – az általános szerződési feltételek szerint – fedezetet nyújtanak a viharkárokra, és munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabb módon kezeljék és rendezzék a kárbejelentéseket. Felhívja továbbá ügyfelei figyelmét, hogy a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében válasszák az allianz.hu weboldalról elérhető Online kárbejelentés lehetőségét. Sőt, az ügyfeleknek a kárrendezés során lehetőségük van az Allianz ConnX alkalmazásával mobiltelefonon vagy táblagépen keresztül, az élő videós kárbejelentésre, mellyel online megoszthatják a káreseményről készült felvételeket a kárszakértővel.

Az előrejelzések szerint február második hete ugyancsak szeles, barátságtalan időjárást hoz, ezért kérjük, hogy tegyenek meg minden óvintézkedést az újabb károk megelőzésére. Amennyiben a baj mégis megtörténik, a káreseményeket minél előbb, az észleléstől számított két napon belül jelentse be!