Mától nincs PSZÁF - a jegybank látja el a piacfelügyeletet
2013.10.01
Október elsejétõl a jegybank látja el a pénz-, tõke- és biztosítási piac felügyeletét, továbbá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet (PSZÁF) eddigi fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkcióit.

Az Országgyûlés szeptember 16-án elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, amely összevonja a jegybankot és a PSZÁF-ot, az utóbbi megszüntetésével.

Az összevonás következményeként a nemzeti bankon belül létrejön a Pénzügyi Stabilitási Tanács, amely legalább három-, legfeljebb tíztagú testület, vezetõje pedig az MNB elnöke lesz. A tanács feladata egyebek mellett az, hogy a pénzügyi közvetítõrendszer stabilitása érdekében figyelemmel kísérje a rendszer egészének, illetve a pénzügyi piacoknak a stabilitását, számba vegye és elemezze a pénzügyi közvetítõrendszert veszélyeztetõ kockázati tényezõket, valamint nyomon kövesse a nemzetközi és az európai piacokon zajló fejleményeket. A jegybank igazgatósága a jövõben felelõs lesz a Pénzügyi Stabilitási Tanács által meghozott döntések végrehajtásának irányításáért is.

Október 1-jén hatályukat vesztik a PSZÁF elnökének az elõzõ napon még hatályban lévõ rendeletei az MNB-rõl szóló törvénnyel összefüggõ ágazati jogszabályokat módosító, s az Országgyûlés által szeptember 23-án elfogadott törvény szerint. Ezen törvény alapján Matolcsy György, az MNB elnöke a pénzügyi piacok folyamatos biztonságos mûködésének fenntartása érdekében rendeletet bocsát ki. Így 2013. október 1-jétõl a hatályukat vesztõ PSZÁF-rendeletekben foglalt kötelezettségeket - így többek között az adatszolgáltatásokat, bejelentéseket - a pénzügyi szervezeteknek december 31-ig az MNB-nek kell teljesíteni, változatlan tartalommal, formában, módon és határidõkkel.

A felügyeleti díjat a jövõben az MNB-nek kell fizetniük a pénzügyi szolgáltatóknak, a díj fizetésére szolgáló bankszámlaszám változik, egyebekben a kapcsolattartásra és egyéb elérhetõségekre vonatkozó adatok nem módosulnak. A továbbalkalmazási rendelet szerint a korábbi felügyeleti rendeletekben a PSZÁF-ra való hivatkozásokat az MNB-re való utalásként, a felügyeletrõl vagy az MNB-rõl szóló korábbi törvényeket pedig az MNB-rõl szóló új törvényként kell értelmezni. Az MNB az õsz folyamán megkezdi a korábbi, hatályon kívül helyezett PSZÁF rendeletek tartalmi felülvizsgálatát, s azokat 2014. januári hatállyal MNB rendeletekként fogja kibocsátani.

A PSZÁF elnökét szeptember 30-ával - a miniszterelnök elõterjesztésére - a köztársasági elnök menti fel. Az alelnök és a Pénzügyi Békéltetõ Testület (PBT) elnökének megbízatásának megszûnését a PSZÁF elnöke állapítja meg. Arról is döntöttek, hogy a PSZÁF elnökének, alelnökének és a PBT elnökének a felmentési idõre és a végkielégítésre járó - összesen egyévnyi - jövedelmük után csak egészség- és nyugdíjbiztosítási járulékot kell fizetniük. Ugyanakkor féléves munkavállalási moratórium vonatkozik rájuk.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter indoklása szerint az integráció alapvetõ feltétele annak, hogy biztosított legyen a pénzügyi rendszer stabilitását veszélyeztetõ rendszerkockázati tényezõk nyomon követése és ellenõrzése. A PSZÁF feladatainak MNB-be integrálásával szélesebb eszköztár áll a jegybank rendelkezésére az egyedi vagy rendszerszintû pénzügyi válsághelyzetek megelõzése, továbbá a már bekövetkezett válsághelyzetek gyors és eredményes megoldása érdekében - hangsúlyozta korábban Varga Mihály.

Az új integrált magyar felügyeleti keretrendszerrõl közzétett véleményében az Európai Központi Bank (EKB) üdvözölte a PSZÁF és a jegybank integrációját. A frankfurti pénzintézet szerint ez az intézményi felépítés fokozza az MNB hozzájárulását a pénzügyi stabilitás megóvásához, a rendszerszintû kockázatok megelõzéséhez, illetve kezeléséhez.