Már a 15 évesnél idősebb járművekre is köthető gépjármű-asszisztencia
2020.07.21

Sok ember nyaralási terveit húzta keresztbe idén a koronavírus járvány: azoknak, akik terveztek erre a nyárra vakációzást, csupán 24 százaléka tudja megvalósítani korábbi elképzeléseit – derül ki az OTP Mobil és a Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásából. A megkérdezettek több mint kétharmada belföldi utazásra készül, a legnépszerűbb úti cél a Balaton. A válaszadók többsége autóval indul útnak, akár Magyarországon üdül, akár a környező országokba látogat el. A hosszabb utak során a legtöbben a balesettől és az autó műszaki meghibásodásától tartanak, a kutatásban résztvevők mintegy fele a gépjármű-asszisztencia szolgáltatás miatt köt biztosítást.

Az OTP Mobil és a Groupama Biztosító országos, reprezentatív kutatásából is kiderült, hogy a magyarok többségének vagy módosítania kellett eredeti tervein, vagy lemondania tervezett utazását. Mindössze 24 százalékuknak sikerült az eredeti elképzeléseiknek megfelelően megvalósítani az idei vakációt. Arra a kérdésre, hogy hogyan befolyásolta a koronavírus a terveket, a válaszadók mintegy harmada nyilatkozta, hogy eredeti külföldi úti célját belföldire cserélte.

A magyarok 90 százaléka itthon inkább autóba ül

A felmérés szerint a válaszadók több mint kétharmada idén Magyarországon nyaral, 16 százalékuk tervez másik országba utazni, és ugyanilyen arányban vannak azok is, akik külföldi és belföldi úti céllal is rendelkeznek. Ami a magyarországi üdülőhelyeket illeti, a legnépszerűbb desztináció a megkérdezettek körében a Balaton: 50 százalékuk szeretné a magyar tengernél eltölteni szabadságát. Emellett a nagyvárosok (például Debrecen, Szeged vagy Nyíregyháza) és a kevésbé ismert vízpartok, kisebb tavak vagy folyók is kedvelt pihenőhelyek a nyaralók számára. Tízből kilencen autóval tervezik megközelíteni úti céljukat, és a rövid távokat preferálják: 45 százalékuk 500 kilométernél kevesebbet autózna a nyáron, 35 százalékuk pedig 500-1000 kilométer között számol a megtett úttal. 21 százalék állította, többet fog idén autózni, mint tavaly nyáron. A külföldön nyaralók mintegy háromnegyede szintén az autót preferálja.

A potenciális károkra biztosítást kötünk

Hosszabb vagy gyakori autós utak során nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő kellemetlenségek, amelyekre érdemes felkészülni. A kutatás szerint az autósok leginkább a balesetektől tartanak, ezután következik a műszaki meghibásodástól való félelem, a dobogó harmadik fokán pedig a defekt áll. A külföldön nyaralók több mint fele szokott utasbiztosítást kötni, 44 százalékuk a potenciális gépjármű-asszisztencia szolgáltatás szükségessége miatt tesz így.

„A felmérés eredményei miatt is nagy öröm számunkra, hogy az OTP Mobillal együttműködve a Simple felhasználói számára fejleszthettünk egy saját, belföldön is érvényes gépjármű-asszisztencia szolgáltatást. Az utóbbi években az új felhasználói igények hatására egyre inkább nyitunk az új digitális csatornák felé, melyekkel az ügyfelek számára gyors és egyszerű biztosítási megoldásokat tudunk kínálni. A termékkel a Groupama Biztosító asszisztenciabiztosítási védelmet kínál helyszíni segítségnyújtás keretében, közúti mentést nyújt baleseti vagy műszaki menetképtelenség esetén a gépjármű és annak utasai részére is. Alapcsomagunk a piacon egyedülálló, hiszen a 15 évesnél idősebb járművekre is megköthető, a prémium csomag pedig külföldön is érvényes” – mondta el Gönczi Erika, a Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője.

Az új, júliusban indult szolgáltatás a Simple applikációban érhető el. Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője hozzátette: „A Groupama Biztosítóval közösen kidolgozott új Simple Gépjármű-asszisztencia biztosítási termékkel sikerült növelnünk az autós szolgáltatásportfoliónkat: az autópálya-matrica és a parkolási szolgáltatások mellett immár felhasználóink biztonságához is hozzá tudunk járulni. Ilyen formában gördülékenyebbé tesszük az autós utazáshoz tartozó ügyintézést, hiszen a fent említettek mindegyike egy platformon keresztül intézhető.”