Gyengén indult az év a világ legnagyobb biztosítóinak és viszontbiztosítóinak
2014.05.16
A viszonylag alacsony katasztrófa veszteségek ellenére a világ legnagyobb biztosítói és viszontbiztosítói is alacsonyabb nyereségrõl számoltak be 2014 elsõ negyedévére vonatkozóan, amit nagyrészt az alacsonyabb befektetési hozamok és a tarifacsökkenések magyaráznak.

A társaságok közül többen stagnáló, vagy csökkenõ díjbevételrõl számoltak be, jórészt az árcsökkenések miatt. Néhány csoport a leggyengébben teljesítõ üzletágak esetében vissza is fogta tevékenységét.

Összességében az nagy európai biztosítótársaságok jobban teljesítettek az idei elsõ negyedében, mint az amerikai versenytársaik. A Zurich Insurance Group például 20 százalékkal, 1,13 milliárd dollárra növelte nettó eredményét, bár a bruttó bevételei stagnálást mutattak. A csoporthoz tartozó ipari biztosító, a Zurich Global Corporate mûködési eredménye ugyanakkor 20 százalékkal csökkent az elõzõ év hasonló idõszakához képest, összesített kárhányada pedig 87%-ról, 90,7%-ra romlott.

A svájci biztosító nem-életbiztosítási díjbevételei stagnáltak az év elsõ három hónapjában, az észak-amerikai üzletág bevételei eközben 3%-kal emelkedtek.

Európa legnagyobb biztosítója eközben történetének legmagasabb negyedéves bevételérõl, 34 milliárd euróról számolt be, ugyanakkor mûködési eredménye kis mértékben, 2,72 milliárd euróra csökkent. Az Allianz vállalati üzletága (AGCS) egy százalékponttal javított kárhányadán, amely 96% volt a negyedév végén, mûködési eredménye pedig 112 millió euró, szemben az elõzõ év hasonló idõszaki 92 millió euróval. Az árfolyammozgások negatív hatása, valamint a kiélezett verseny árcsökkentõ hatása ellenére, az AGCS bruttó díjbevétele is csekély mértékben, 1,59 milliárd euróra emelkedett. Az új üzletekbõl származó bevételek szintén emelkedtek 2013 elsõ negyedévéhez képest.

Az Axa díjbevétele 4%-kal nõtt a vizsgált idõszakban, ami elsõsorban a 2,5%-os átlagos tarifaemelkedésnek volt köszönhetõ, de a feltörekvõ piacokon is 10%-os növekedést könyvelt el a társaság.

Számos amerikai biztosítótársaság nyereségcsökkenésrõl számolt be az év elején. A new yorki American International Group nettó eredménye például 27%-kal, 1,61 milliárd dollárra csökkent, míg összesített kárhányada 3,9 százalékponttal, 101,2%-ra romlott. Eközben az Ace és az XL-Group szintén jelentõs eredménycsökkenést szenvedett el. Az Ace nettó bevételei 23%-kal, 734 millió dollárra csökkent, fõként a befektetéseken elszenvedett veszteségek miatt, holott nettó díjbevétele közel 10%-kal emelkedett.

A gyenge befektetési eredmények az XL Group elsõ negyedéves nettó bevételein is éreztették hatásukat, amely 27%-kal, 255,7 millió dollárra csökkent. A nem-életbiztosításokból származó eredménye közel 20%-kal, 144,9 millió dollárra csökkent, a díjbevételek pedig 3,5%-kal, 1,41 milliárd dollárra csökkent.

A viszontbiztosítóknak azonban ennél is rosszabbul ment az elsõ negyedév, fõként az alternatív tõkét kínáló versenytársak nyomán csökkenõ tarifák és bevételek miatt. A Munich Re alacsonyabb elsõ negyedéves nyereségrõl számolt be, amibõl arra lehet következtetni, hogy nem fogja tudni megismételni a 2014-es teljesítményét. A viszontibiztosítói díjbevételei 1,6%-kal, 6,9 milliárd euróra csökkentek, de az áprilisi szerzõdésmegújítások során is 8%-kal csökkentek a tarifák, ami nem sok jót vetít elõre a második negyedévre sem.

A Hannover Re szintén 3,6%-os bruttó díjbevétel csökkenést szenvedett el, mondván, inkább az üzlet jövedelmezõségére koncentrál a társaság, még ha ez a díjbevételek enyhe csökkenésével jár is.

A legnagyobb rivális, a Swiss Re nettó bevétele enyhén, 1,23 milliárd dollárra csökkent, bár a nem-élet-viszontbiztosítási díjbevételeit közel 8%-kal növelni tudta. A vállalati üzletág ezzel szemben igen látványos növekedést, 830 millió euró díjbevételt ért el. A nettó eredménye ennek ellenére is csökkent. A társaság összesített kárhányada 7,6 százalékponttal, 95,2%-ra romlott.